Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szakmai előélete alapján bizakodni lehetett abban, hogy az államtitkár, majd miniszter a rábízott területeken valóban hasznos, építő munkát végez, de ez illúziónak bizonyult.
Schrödinger Palkovicsa – az Akadémiai Dolgozók Fóruma nevű szervezet frappánsan és pontosan foglalta össze ebben a két szóban, hogyan is állt a helyzet a múlt héten Palkovics László miniszterrel. Az Erwin Schrödinger osztrák fizikus után Schrödinger macskájának nevezett kvantumelméleti eszmefuttatás szerint egy dobozba zárt macska egyszerre lehet élő és holt állapotban.
Palkovicsról sem volt tudható több napig, hogy miniszter-e vagy sem. A lemondásáról szóló hírek gyorsan terjedtek, ám ezeket hivatalosan senki nem erősítette meg. Orbán Viktor pedig inkább a türk barátaival volt elfoglalva, semmint minisztere lemondásával, így hétfőig miniszterként és lemondott miniszterként, azaz kétféle létállapotban lévőként lehetett Palkovicsra tekinteni. Akinek a sorsa ékes bizonyíték arra, hogyan darálja be és köpi ki még a legbriliánsabb szakembereket is a politika.
Az orbáni politika feltétlen támogatója az új miniszter, Lantos Csaba, nem lesz fordulat energiaügyben
Kétharmados törvényt is módosítania kell a Fidesznek, hogy olyan mértékű centralizációt hajtson végre az energiapolitikában, amilyet Orbán Viktor elhatározott. Kicsi az esélye, hogy az energetikai miniszterré avanzsáló Lantos Csaba éppen a kormányfő retrográd politikáján változtatna.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.