Senkinek sem kell a Mikroszkóp Színpad
Egyetlen pályázat sem érkezett a Mikroszkóp Színpad hasznosítására. Pénteken járt le a határidő, amit nem hosszabbítanak meg, a fővárosi önkormányzat más megoldást keres az ügyben.
Egyetlen pályázat sem érkezett a Mikroszkóp Színpad hasznosítására. Pénteken járt le a határidő, amit nem hosszabbítanak meg, a fővárosi önkormányzat más megoldást keres az ügyben.
MTI
A kormány pályázati úton közel 16 milliárd forintot fordít 2013-ig nagy létszámú bentlakásos szociális intézmények átalakítására és felújítására - mondta Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
MTI
A Japán Olimpiai Bizottság (JOC) szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy Tokió pályázik a 2020-as nyári olimpia rendezési jogára.
MTI
A következő évre 700 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsánál a dokumentum-, tudományos ismeretterjesztő, kisjáték- és rövid animációs filmek készítői; a kiírások ősszel születhetnek meg.
MTI
1992 előtt épült családi házak és hagyományos társasházak korszerűsítésére és energiatakarékos új otthonok építésére lehet pályázni a Mi otthonunk nevű programban, amelynek indulását szerdán jelentette be a klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár Balassagyarmaton. Összesen 1, 6 milliárd forintra lehet pályázni.
MTI
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18 mikro-, kis- és középvállalkozás a Nemzetgazdasági Minisztérium idén márciusban meghirdetett pályázata nyomán több mint 228 millió forint támogatást nyert el munkahelyteremtő beruházásra, miáltal 152 ember juthat kereseti lehetőséghez - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Túrkevén, ahol az első támogatási szerződést kötötték meg egy helyi vállalkozással.
MTI
Éppen a fesztiválszezon elején indítottuk el spotttr.hu oldallal a sokadik közös pályázatunkat. Ezúttal a legjob fesztiválfotókat várja a spottr.hu. Fotózzon a Balaton Soundon is, hogy bekerülhessen képeivel a hvg.hu Nagyítás-fotógalériájába.
hvg.hu
Egy hónap alatt majdnem ötszáz projekt jelentkezett a Főállású Angyal facebookos pályázatra és majdnem húszezer rajongó like-olta a projektet. A szavazás június 30-án, csütörtök éjfélkor zárul. A magyar civilek az egy éven keresztül juttatott havi támogatásért versenyeznek.
hvg.hu
Helyi televízió- és rádióműsorok összesen mintegy 216 millió forintos támogatásáról döntött a héten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, amely megkezdte 12 újabb rádiós frekvencia pályáztatását - tudatta a médiatanács szóvivői irodája vasárnap az MTI-vel.
MTI
Budapest után kedden a kormány is megadta a szükséges garanciát, így a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) leadhatja a 2017-es Világjátékokra szóló magyar pályázatot.
MTI
Péntekig lehet pályázni a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra. Az Apáczai Közalapítvány előző évi utakat összegző kötete szerint a leghosszabb tanulmányi kirándulások Erdélybe irányultak, míg a helyszíneket tekintve Kolozsvár volt a legnépszerűbb.
MTI
Két pályázat érkezett be a Győri Nemzeti Színház igazgatói tisztségére kiírt felhívásra csütörtökig az önkormányzathoz - mondta az MTI megkeresésére Domanyik Eszter, a győri önkormányzat szóvivője.
MTI
Már több mint 120 pályázat érkezett az ország legjobb állására "turisztikai élményellenőrnek." A jelentkezési határidőt május 10-ig meghosszabbították a szervezők.
MTI
Százmillió forintos keretösszegű pályázatot ír ki Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa májusban elsődlegesen helyi tévék és rádiók támogatására - közölte a szervezet szóvivői irodája pénteken.
hvg.hu
Nyilvános pályázatot hirdet Budapest a Petőfi csarnok (PeCsa) hasznosítására, az erről szóló javaslatot a képviselők 21 igen, 10 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták el a közgyűlés szerdai ülésén.
MTI
Május első hetében hirdethetik ki a győri kórházfejlesztés kivitelezői pályázatának eredményét - közölte az intézményt fenntartó megyei önkormányzat sajtófőnöke
MTI
Kikapcsolta a gázt a szolgáltató kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka közintézményeiben.
MTI
Módosította fedezet nélküli pályázati kezességének és befektetési tőkegaranciájának felső limitjét, valamint azok díját a Start Tőkegarancia Zrt.
hvg.hu
Ötven évvel ezelőtt, 1961. április 12-én Jurij Gagarin Föld körüli pályára állt Vosztok űrhajójával – erről emlékezik meg a Google a mai speciális logóval.
hvg.hu
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága hétfőn a kormányzati portálon közzétette a Magyar Állami Operaház főigazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázati felhívását.
MTI