Ön is szavazhat, hogy mi legyen az új reptéri parkoló neve
Négyféle lehetőség közül lehet választani, a Budapest Airport a Facebookon várja a szavazatokat.
Négyféle lehetőség közül lehet választani, a Budapest Airport a Facebookon várja a szavazatokat.
A belvárosi kerület parkolóhelyeinek harmadára a tervek szerint hamarosan már csak a helyiek állhatnak.
Pokorni Zoltán és Őrsi Gergely hiába fogott össze, jogilag ingoványos terepre tévedtek, a Fővárosi Közgyűlés pedig végül csak arról tudott dönteni, hogy május 31-ig tárgyalják a kizárólag lakosoknak fenntartott nem fizetős parkolóhelyek kérdését.
Pokorni Zoltán, a XII. kerület és Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere közös javaslatot nyújt be a Fővárosi Közgyűlés elé.
És a parkolással sem árt vigyázni, ugyanis a szél miatt ágak, vagy teljes fák is leszakadhatnak.
Az érintett vállalkozások csupán véletlenül akadtak horogra, nem parkolási ügyekben indultak nyomozások, hanem NAV-ügyek miatt.
Óránként 440 forint lesz a parkolás, az intézkedés a zöld rendszámos autókra és a motorkerékpárokra is érvényes.
A kivételnek számító részek főleg az I. kerületben találhatóak.
Budapest lehet a tizedik település, ahol a környezetkímélő autóknak is fizetniük kell a parkolásért. Ez azonban nem lenne indokolt, és komoly lavinát indíthat el.
A Matild Palace előtt álló sokmilliós kocsikban közös, hogy szélvédőjük mögött áruszállítás feliratú kártya van, amelyen a hotel logója is szerepel.
A díjmentesség háztartásonként az első autóra vonatkozik, a második autóra zónától és típustól függően eltérő mértékű kedvezmény jár.
A II. kerületben és Újbudán is drágább kategóriába soroltak át területeket, Józsefvárosban pedig a Rákóczi téri mélygarázs díját emelték.
Ravasz trükk, de lebuktatták őket.
Ajánlott előre tervezni, nem minden hétvégi rutin lesz működőképes október 15-én.
A bevásárlóközpont szigorít a parkolási feltételein is.
Az első autó parkolásáért 18-30 ezer forintot kell majd fizetni, míg a másodiknál már jobban ki kell nyitni a pénztárcát.
Ahogyan nő a számuk, úgy tűnik, úgy csökkennek a velük kapcsolatos kiválságok.
A több mint két tonnás nagyvasak nem is parkolhatnának a járdán.
Érdemes figyelni, mert bírság jár majd annak, aki este jogtalanul elfoglalja valamelyiket.
Szóváltásba keveredett egy férfi a parkolóőrökkel a VII. kerületben, miután nem volt parkolójegye. Annyira dühbe gurult, hogy elment a közeli műhelyébe a vágókorongos sarokcsiszolójáért, majd nekiesett a jegyautomatának.