Jövőre is még az oktatási rendszeren fabrikál a kormány
Várhatóan 49 előterjesztést tárgyal meg a kormány március 31-éig – ez derül ki a keddi Magyar Közlönyben megjelent munkatervből.
Várhatóan 49 előterjesztést tárgyal meg a kormány március 31-éig – ez derül ki a keddi Magyar Közlönyben megjelent munkatervből.
A pesti megyeháza előtt akciózó tanárok szerint pont olyan a Nemzeti Pedagógus Kar, mint az úttörőség, amelybe akarata ellenére minden közoktatásban dolgozó tanárt beléptetett az állam. A Hívatlanul Hálózat aktivistái bojkottra buzdították a Hoffmann Rózsával tartott, nem nyilvános tanári értekezletre érkezőket. Eközben az egyik demonstrálót a kormánymegbízott győzködte arról, hogy a tagság valójában jó a tanároknak.
A tanároknak portfóliót kell összeállítaniuk, hogy bizonyítsák, elég színvonalas-e a munkájuk. Az újabb kényszert azonban erős ellenszenvvel fogadják sokan, több ponton kifejezetten aggályosnak tartják. Az Emmi cáfol és megnyugtat: „nem kell rettegniük a tanároknak, mert ez ronthatja a teljesítményüket”.
Két különösen problémás, tanulási és egyéb nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozó tanár, Lantos Ágnes és Szabó Erika tanárnők kapták idén a Varga Gábor-díjat.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerint kedden, a megszokott rendben megérkezik a fizetés a pedagógusok számlájára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem utalták át a megszokott időben, november elején a béreket, és ez csaknem 160 ezer dolgozónak okoz komoly nehézséget.
Tiltakozók és rendőrök csaptak össze Rio de Janeiróban hétfő este, miután egy pedagógussztrájkot támogató tüntetés zavargásokba torkollott. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, gyújtogattak és kirakatokat törtek be, a rendőrség randalírozókat vett őrizetbe.
Hírek szerint félnek a szegedi pedagógusok, ezért is voltak kevesen volt az ottani demonstráción, ami rendőrségi igazoltatással kezdődött, de végül megtartották.
Több százan vettek részt azon a tüntetésen, amelyet a Hívatlanul elnevezésű Facebook-csoport szervezett Budapesten. A demonstráció résztvevői az új köznevelési törvény eltörlését, a felelősök elbocsátását követelték. Közben a Bunkócska című mozgalmi slágert Seprűcskére írták át, utalva a megmozdulás alapgondolatára, az oktatásban szükséges őszi nagytakarításra.
Egy nyugat-magyarországi iskolában az elsős kisdiákok sokszor nem találják a saját osztályukat, és ez fel sem tűnik senkinek. Mindez egy esztelen tankerületi parancs miatt. A pedagógus-átsorolásokat többen továbbra is sértőnek találják, de akadt olyan is, aki elégedett az új bérrendszerrel.
Egyre több felháborodott tanár számol be arról, hogy megtagadta a rákényszerített új kinevezés aláírását, mert vagy csökken a fizetése, vagy nem ért egyet a kötelező kari tagsággal, esetleg mindkettő. Van olyan, több évtizede a pályán lévő pedagógus, aki egyszerűen eltűnt a rendszerből, sokakat pedig megfenyegettek. Egy pedagógiai intézetben aláírás sem kellett az átsoroláshoz.
Csökkenne az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az idei költségvetéshez benyújtott módosító indítvány szerint, amely százmillió forintot csoportosítana át a hit- és erkölcstanoktatás kis létszámú csoportjainak.
Továbbfoglalkoztat 14 nyugdíjas szakembert a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Központban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - közölte a Klik sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
Szerdán 48 órás sztrájkba kezdtek a görög orvosok és pedagógusok, tiltakozásul a közszférában tervezett elbocsátások ellen. Az iskolák zárva vannak, a kórházak pedig csak a sürgősségi eseteket látják el.
Visszamennék ősztől tanítani miután kislányom bölcsibe kerül, de nem akarnak részmunkaidőben alkalmazni. Ez jogos? - kérdezi olvasónk.
Minden szinten lehet cigányozni, zsidózni, lehet gúnyos megjegyzéssel illetni színházat és színészt, lehet ezen tovább élcelődni, hiszen jól odamondták a buziknak. Lehet a pedagógusokat hasonlattal a „konyakozó”, lelketlen kategóriába tenni, aki többet akar, mint amit érdemel. Hosszasan lehetne folytatni a sort.
Az LMP szerint a pedagógusok bére az emelés után is csupán a 2010-es jövedelmek reálértékének megfelelő lesz.
A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalását várja arról, hogy a közszféra egyes területein milyen mértékű és ütemezésű bérfejlesztés lehetséges – mondta a kormányszóvivő szerda reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A szakszervezetek fontos követelése teljesül a minden pedagógusra kiterjedő béremeléssel, amelyet nem csak a tanárok, hanem a pedagógiai szakszolgálatok és a szakmai szolgálatok munkatársai is megkapnak - reagált Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke vasárnap az MTI-nek arra, hogy tisztújító kongresszusukon jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter: szeptember 1-jétől lesz pedagógus béremelés.
Automatikusan a Magyar Pedagógus Kar tagjai lesznek az állami, önkormányzati fenntartású intézményekben oktató tanárok, miután a parlament pénteken leszavazta azt, a fideszes Pósán László által beterjesztett módosító indítványt, amely választhatóvá tette volna a pedagóguskari tagságot.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egy összegben kifizeti a pedagógusoknak az oktatási intézmények állami fenntartásba vételét megelőzően megállapított, béren kívüli juttatások időarányos részét. A cafeteriát az állam csak azoknak a tanároknak fizeti ki, akik eddig is kaptak.