Kevin Spacey ezúttal New Yorkban áll bíróság elé szexuális zaklatás miatt
A színésszel szemben az Egyesült Királyságban is eljárás folyik öt másik zaklatási ügyben.
A színésszel szemben az Egyesült Királyságban is eljárás folyik öt másik zaklatási ügyben.
A máltai kormány nem hajlandó lemondani a programjáról, most lépett a Bizottság.
Egy Hollandiához tartozó karibi sziget, Bonaire peres úton akarja elérni, hogy a hágai kormány megmentse a klímaváltozástól, amely miatt területének akár egyötöde is víz alá kerülhet.
A 2018-as választások után a mára megszűnt Figyelő közzétette a „Soros-listát”, rajta több száz, általuk hazaáruló zsoldosnak vélt kutató, jogász, aktivista és újságíró nevével. Szerdán másodszor viszik bíróság elé a lapkiadó Mediaworksöt az érintettek: ketten már pert nyertek ellenük, most 34-en perlik a kormánypropaganda anyahajóját. Felpereseket kérdeztünk arról, milyen volt arra ébredni, hogy feketelistázva vannak, és mire számítanak az eljárásban.
A TASZ fogja képviselni Dezsőfi Györgyöt a bíróságon.
Az úszónő ügyvédje jelentette be a bíróságon, hogy hány tanút kívánnak megszólaltatni. Köztük van az olimpikon édesanyja is.
A cég által gyártott autók tulajdonosai már több tízezer dollárt fizettek ki egy olyan alkalmazásért, ami még el sem készült.
Az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban is beperelték a Google-t, mert visszaélhetett piaci erőfölényével.
A volt cseh miniszterelnök saját cégével indult egy uniós pályázaton, amelyen 50 millió koronához jutott – a vád szerint jogosulatlanul.
A közvéleménykutató korábban peren kívüli egyezséget ajánlott a propagandafilm producerének, de Kálomista nem fogadta el.
A bíróság ráadásul a lányt nevelő anyával fizettetné ki a kétmillió forintos perköltséget is.
A MÁV szerint a mozdonyvezetőknek kiemelkedő az átlagfizetésük, 2016 óta pedig már több mint 60 százalékkal emelkedett a bérük.
A becsült kártérítés mértéke a kilencmilliós csoport minden egyes tagjára 67 és 562 font közé esik, a kamatok nélkül.
A tárgyalás magyarországi politikai- és sajtóösszefüggéseivel a Múltunk folyóirat legutóbbi száma foglalkozik.
Angelina Jolie anonim pert indított az FBI ellen, amiért nem voltak hajlandóak kiadni neki a Brad Pitt elleni vizsgálat nyomozati anyagait.
A vállalat ellen több per is indult a termékei miatt, ám kitartanak amellett, hogy ezek használata biztonságos.
A fotót egy olyan cikkhez használta a lap, amely az arab nők túlsúlyosságának az okát boncolgatja.
A kutyákat nem táplálták és nem nevelték rendesen.
Ilyen, amikor a világ leggazdagabb embere biztonsági tartalékot halmoz fel.
Borosné Kerekes Lívia pert nyert a Kecskeméti Szakképzési Centrum ellen.