Alvó hajléktalanokon hajtott keresztül a bollywoodi sztár
A 47 éves híresség tárgyalása július 19-én kezdődik. Ha bűnösnek találják, tíz évet is kaphat.
A 47 éves híresség tárgyalása július 19-én kezdődik. Ha bűnösnek találják, tíz évet is kaphat.
MTI
Augusztus végén kezdődik a szlovák nő pere Gödöllőn. Tavaly nyáron a szlovák felső tízezerhez tartozó nő az M3-ason villogott és ráhúzta a kormányt egy Fiat Puntóra. Később újra agresszívan lépett fel a Punto ellen, amely a szalagkorlátnak csapódott és kigyulladt. A benne ülő négy ember meghalt.
MTI
Folytatódott pénteken a Fővárosi Törvényszéken a Négy Mancs elleni per, amelyben a Hungerit Zrt. 553 millió forintot és kamatait követeli az állatvédő szervezettől. A perben elhangzott tanúvallomás arra utal: a Négy Mancs a feketelistájával nyomást gyakorolhatott az áruházláncokra, hogy ne forgalmazzák – az egyébként nem tiltott – libatömést és tollfosztást alkalmazó cégek termékeit.
Kelemen Zoltán
A büntetőper tárgyalását azért ismétlik meg, mert a háromtagú büntetőtanácsá egyik ülnöke megbetegedett. Már másodszorra ismétlik meg az eljárást az iszapömlés ügyében.
MTI
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a lap újságírója nem tényállításokat tett, hanem a véleményét fejezte ki, amikor azt írta: a közmédia alulkezelte a március 15-i hosszú hétvégén kitört közlekedési káoszt.
hvg.hu
Miután egy hónap leforgása alatt sem válaszolt Szebeni István levelére az MTVA, a műsorvezető és ügyvédje keresetet nyújt be a bíróságon – tudta meg az Origo.
hvg.hu
Navracsics Tibor a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt támogatja a Jóri András-perben neki megítélt összeggel - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)sajtóosztálya az MTI-vel.
MTI
Augusztus 19-re halasztották a barátnője megölésével vádolt műlábas dél-afrikai sztársportoló, Oscar Pistorius perét – adta hírül a Sky News.
hvg.hu
Ismét elnapolták Tóásó Előd tárgyalását Bolíviában, pedig a perben épp az ő meghallgatása következne. Vallomása sok tekintetben feltáró jellegű lesz, és meglepetéseket is tartogat elsősorban a vádlott elfogásának módjáról – mondta egy ügyvéd.
MTI
Az új győri üzemben gyártják a társaság nemrég bemutatott A3 limuzinját. A gyárbővítéshez több helyi nagyberuházás is kapcsolódik, kétmilliárd forintból bővítik például a közeli Pér repülőterét.
MTI
Június 3-ra halasztották Bolíviában az úgynevezett terrorista per folytatását, mert a bíróság elnöke helyt adott a magyar állampolgársággal is rendelkező vádlott, Tóásó Előd fizikai kimerültségére vonatkozó kérésnek – írta a Los Tiempos című bolíviai lap.
MTI
K. István védője azt próbálta elérni a Budapest Környéki Törvényszéken, hogy védencét minősítsék társtettesnek, és így ne életfogytiglant, hanem határozott idejű börtönbüntetést kapjon.
MTI
Megkezdődött hétfőn Zágrábban Berislav Roncevic volt horvát védelmi miniszter és akkori helyettese, Ivo Bacic korrupciós perének újratárgyalása, miután a Legfelsőbb Bíróság áprilisban hatályon kívül helyezte az elsőfokú, nem jogerős ítéletet.
MTI
Túl sok pénzt kaszált egy városháza-eladási ügyben Lothar Matthäus, a magyar fociválogatott volt szövetségi kapitánya, ezért 140 ezer eurót kell visszafizetnie. A focista társtulajdonosa volt annak a cégnek, mely eladta a velberti városháza épületét, majd csődbe ment. A felszámolóbiztos beperelte.
hvg.hu
Nehéz helyzetbe került egy házaspár a svácifrank-alapú devizahitel miatt: a 2006-ban felvett 25 milliós hitel után eleinte 185 ezer forintot törlesztettek, ám az összeget félévenként megemelték, így az végül 330 ezer forintra duzzadt. A házaspár pert indított, amit meg is nyert.
hvg.hu
A MÁV is elismerte, hogy jogtalanul bírságolt meg egy pécsi egyetemistát – számolt be a Magyar Nemzet. A kalauzt, aki hibázott, rendkívüli oktatásban részesítik.
hvg.hu
Stohl Andrásnak csütörtökön a börtönnaplója miatt kell felelnie a bíróság előtt. A pert a Budapesti Fegyház és Börtön indította jó hírnév megsértése miatt.
MTI
Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.
MTI
Megkezdődött a soproni lőtéren elkövetett kettős gyilosság pere. A gyilkossággal három - akkor még középiskolás - fiatalembert vádolnak. A másodrendű vádlottnak pénzre volt szüksége játékszenvedélye miatt, ezért követték el a gyilkosságot - hangzott el a keddi tárgyaláson.
MTI
Hétfőn elkezdődött a Szita Bence-gyilkosság pere. A meggyilkolt 11 éves kisfiú nevelőanyja arctalan kíván maradni – számolt be a sonline.hu. Az elsőrendű vádlott, Bogdán József állítja: nem ismerte Szita Bencét, a másodrendű vádlott pedig ártatlannak vallotta magát.
hvg.hu