Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#plagium

MTI Itthon

Plágiumvád a szentesi gimnázium igazgatója ellen

Az interneten fellelhető dokumentumok tanúsága szerint másolta a pályázatát a szentesi gimnázium igazgatói székéért induló egyetlen jelentkező, a jelenlegi intézményvezető – írta csütörtöki lapszámában a Délmagyarország.

hvg.hu Itthon

Schmitt-ügy: nyilvános az elmarasztaló különvélemény

Meg kellene vizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét – ezt tartalmazza a Schmitt-bizottság egyik tagjának különvéleménye, amelyet a Semmelweis Egyetem szerda este hozott nyilvánosságra. Kiderült, hogy a bizottság elnöke Schmitt Pált is meghallgatta, aki egyébként fénymásolatot is rakott doktori disszertációjába.

hvg.hu Itthon

Az Akadémia elnöke Schmittet is hibáztatja

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy rövid időn belül megnyugtatóan lezáruljon Schmitt Pál doktori disszertációjának ügye, amely a magyar tudományra nézve rendkívül hátrányos és Magyarországnak súlyos károkat okoz.

M. László Ferenc Itthon

Az egyetem kezében Schmitt sorsa

Bár érezhetően eltolná magától a döntés felelősségét, a hatályos jogszabályok szerint a Semmelweis Egyetem kezében van Schmitt Pál doktori címének sorsa. Az intézmény azonban egyelőre nem hajlandó nyilatkozni. Csütörtökre viszont összehívták az egyetemi doktori tanács rendkívüli ülését.

hvg.hu Tech

Kisdoktorok lepték el a Facebookot

Egyre többen módosítják a nevüket és veszik fel a Kisdoktor illetve Dr. címet a Facebookon, miután bebizonyosodott, hogy Schmitt Pál plagizált, de mégsem mond le.

hvg.hu Itthon

Így passzolta vissza a Schmitt-jelentést Réthelyi - videó

Már-már tragikomikus, ahogy a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egymásnak küldözgeti azt a jelentést, amely végeredményben kimondja: Schmitt Pál plagizált. Megszólaltattuk a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökét, Vizi E. Szilvesztert is. Videó.

hvg.hu Napi merítés

Szerzői jogot sértett Schmitt a jogászblog szerint

Schmitt Pál ügyében a szerzői jogi jogsértés megállapításához, amely alapja lehet a doktori cím megvonásának, elegendő lett volna megnézni az 1992-ben hatályos magyar szerzői jogi törvény idézésre és egy mű lefordítására vonatkozó rendelkezéseit.

hvg.hu Itthon

Schmitt-ügy: egyetemisták foglalták el a rektori hivatalt

A Hallgatói Hálózat aktivistái elfoglalták a Semmelweis Egyetem rektori hivatalát és ülősztrájkba kezdtek. A hallgatók Tulassay Tivadar rektorból próbálnak ígéretet kicsikarni arra, hogy az egyetem megindítja a köztársasági elnök doktorijának visszavonását célzó eljárást." A tüntetők még nem hagyták el az épületet, és bár csütörtökön délután 5 órára Tulassay Tivadar rektor egyeztetési időpontot adott nekik, többen közülük úgy döntöttek, hogy az épületben maradnak éjszakára.

Kapcsándi Dóra Itthon

Schmitt-ügy: nem akarnak bírálók lenni az oktatók

A hvg.hu által megkérdezett egyetemi oktatók felháborítónak tartják, hogy a Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság kimondta ugyan a plágium tényét, mégsem marasztalta el az államfőt. Ehelyett az opponensek és az egyetem felelősségét állapították meg. Van, aki ennek fényében a továbbiakban nem vállal opponensi munkát. Van, aki szerint nyilatkozatban kellene kijelenteni: náluk a jövőben is büntetik a plagizálást.

hvg.hu Itthon

Borókai saját kezűleg tüntette el a Schmittről szóló véleményt

A Heti Válasz főszerkesztője maga tüntette Stumpf András publicisztikáját, amelyben az újságíró elítélte az egyetemi Schmitt-jelentést. Borókai Gábor saját cikkében azonban azt írja, hogy az "egyenlőbb az egyenlők között" rossz üzenet, amely visszaüthet a kormányzó pártokra.

hvg.hu Napi merítés

"A lemondás Schmittnek is érdekében állna"

Ha a Fidesz nem határolódik el egészen egyértelműen Schmitt Pál személyétől és nem mozdítja el az elnököt informális vagy formális úton, akkor nem marad más hátra, mint a gyurcsányi jövő – írják a Konzervatórium szerkesztői a plágiumügyről.

hvg.hu Itthon

Az LMP is kikéri a Schmitt-jelentést

A törvény szerint közérdekű jelentésnek minősül a Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának jelentése Schmitt Pál kisdoktori dolgozatáról, ezért az LMP kikéri azt az intézmény rektorától, illetve a nemzetierőforrás-minisztertől. Mindenkinek joga van tudni, hogy mi alapján jutott a bizottság a közvélemény számára meghökkentő végkövetkeztetésre – olvasható az ellenzéki párt szerdai közleményében. A jelentést a hvg.hu is kikéri.

1
14 15 16 17 18
22
Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.