Tárgyalt a Tisza-frakció Polgár Juditról, de döntés még nincs
Tárkányi Zsolt szerint kiváló államfőjelölt Polgár Judit.
Tárkányi Zsolt szerint kiváló államfőjelölt Polgár Judit.
HVG
A sakknagymester tehetségére és szorgalmára sikeres üzlet épült. Polgár Judit vállalkozásai tavaly csaknem 171 millió forintos árbevételt és közel 130 millió forintos nyereséget értek el, miközben az általa létrehozott alapítvány a Sakkpalota és a SakkTesi programokkal tízezrekhez juttatta el a sakkot mint képességfejlesztő módszert.
Az író szerint ugyanakkor Polgár Judit alkalmas lenne köztársasági elnöknek.
HVG
Az orosz Garri Kaszparovval állította párhuzamba Polgárt.
HVG
Valószínűleg csak egy különös véletlenről van szó, de a miniszterelnököt nem hagyta cserben a dramaturgia.
HVG
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta, Sulyok Tamást erőszakkal távolította el Magyar Péter, ezért az alkotmányos demokrácia nem működik.
HVG
Török Gábor politológus szerint igazi kihvás lesz azt bizonyítani, hogy Polgár Judit nemcsak egy világszerte ismert sportoló, hanem képes arra, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett.
HVG
Polgár Judit jelölésére hivatalos kezdeményezés indult, amit számos közéleti személyiség támogat.
HVG
HVG
MTI
Hasta la vista, bástya!
HVG
Minden idők legjobb női sakkozója a férfiak közt is verte a világbajnokokat, de sokáig tartott, amíg egyenrangúként kezelték. A sakk királynője címmel róla készült dokumentumfilm jóval többről szól, mint a sakktábla meg a megnyert nagy meccsek. HVG-portré.
Sőt, a könyv megvásárlását többkörös aukció előzte meg. Polgár Judit könyve Yuval Noah Harari vagy épp Anne Applebaum könyvei mellé kerül.
HVG
Február 9-étől látható A sakk királynője, amely a Sundance Fesztivál programjába is bekerült.
HVG
A sakk királynője című film februárban kerül fel a streamingplatformra.
HVG
Mindegy, hogy melyikünk nyert, a lényeg az volt, hogy bizonyítsunk – mondja Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnok, aki két húgával igazolta, hogy a nők ugyanolyan magas szinten tudnak sakkozni, mint a férfiak. Lázadó királynő című visszaemlékezése már magyarul is olvasható.
Polgár Judit sorsa gyakorlatilag a születésekor eldőlt, hiszen testvéreivel együtt egy családi szisztéma szerint nevelkedett. Hármuk közül mégis ő vitte a legtöbbre. Mi a titka? Mit csinál ma? Mit gondol, mennyivel nehezebb ma egy fiatalnak boldogulnia? Hogyan vonná be az oktatásba a mesterséges intelligenciát? Az interjú annak a sorozatnak a részeként készült, amelyben megnéztük, mire vitte a 20 éve 50 legsikeresebbnek választott magyar fiatal. Polgár Juditot a Magyar Hírlap kiadványának zsűrije 2003-ban a 3. legsikeresebb fiataljának tartotta.
Windisch Judit
Két világhírű sakkozó, egy olimpiai bajnok bokszoló, több jól menő üzletember és művész, egy közgazdász és egy szociológus volt húsz éve az ország tíz legtehetségesebb fiatalja. Milyen ívet futott be a pályájuk? Mennyien vannak még (adott esetben már megint) itthon? Ki vitte közülük a legtöbbre? Cikkünkből kiderül.
Csatári Flóra
Csatári Flóra
Horn Andrea
Windisch Judit
Szombat este St. Louisban ünnepélyes keretek között beiktatták a sakk Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát.
MTI
Nem mindennapi sakkjátszma helyszíne volt a spanyol főváros.
hvg.hu
Új epizóddal jelentkezik az UNICEF Magyarország podcast- és videósorozata, az Így lettem. Mészáros Antónia ezúttal Polgár Judit nemzetközi sakknagymesterrel beszélget szokványosnak egyáltalán nem mondható gyerekkoráról.
hvg.hu