#polgármester



Pert nyert a bábolnai polgármester Budai Gyulával szemben
 

Pert nyert a bábolnai polgármester Budai Gyulával szemben

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos 2009-ben és 2010-ben, egy-egy sajtótájékoztatón tett állításaival, a Fidesz pedig az ezekről szóló, a honlapján megjelentetett közleményeiben megsértette Horváth Klára (MSZP) bábolnai polgármester jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. A döntésről a településvezető tájékoztatta hétfőn az MTI-t.

MTI MTI

Felmentették a veresegyházi polgármestert
 

Felmentették a veresegyházi polgármestert

Bűncselekmény hiányában felmentette Pásztor Bélát, Veresegyház független polgármesterét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól hétfőn első fokon a Budapest Környéki Törvényszék.

MTI MTI


Újra magyar polgármestere lehet Nagyváradnak
 

Újra magyar polgármestere lehet Nagyváradnak

Rendkívül fontos a romániai magyar politikai szervezetek összefogása, mert az egyfordulós választási rendszerben jó esély van arra, hogy Nagyváradnak újra magyar polgármestere legyen – mondta sajtótájékoztatóján Kristófi Kristóf, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi szervezetének elnöke, akit a Krónika idézett csütörtökön.

MTI MTI




Róma polgármesterét is megfenyegették a Vörös Brigádok
 

Róma polgármesterét is megfenyegették a Vörös Brigádok

A Vörös Brigádok halálos fenyegetését - és nyomatékul két 40-es kaliberű lőszert - tartalmazó levelet kapott Gianni Alemanno római polgármester hétfőn, három nappal azután, hogy egy levélbomba megsebesített egy olasz adóhivatali vezetőt; ismeretlenek szintén lőszert küldtek az olasz igazságügyi miniszternek.

MTI MTI

Elkezdődött a kunszentmártoni polgármestere pere
 

Elkezdődött a kunszentmártoni polgármestere pere

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja miatt kezdődött büntetőper Czuczi Mihály, Kunszentmárton független polgármestere, valamint a település jegyzője és a volt pénzügyi osztályvezetője ellen hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon.

MTI MTI








Lemondott Magyarföld színész-polgármestere
 

Lemondott Magyarföld színész-polgármestere

Felelősséggel már nem tudta felvállalni a polgármesteri poszttal együtt járó feladatokat, ezért mondott le tisztéről - nyilatkozta a Zalai Hírlapnak a legkisebb zalai települések egyikének önkormányzata vezetője, Rátóti Zoltán.

hvg.hu hvg.hu

Régi-új polgármester Nagyesztergáron
 

Régi-új polgármester Nagyesztergáron

Szelthofferné Németh Ilona független jelöltet, a település korábbi vezetőjét választották meg ismét polgármesterré vasárnap a Veszprém megyei Nagyesztergáron - tájékoztatta Szafner József körjegyző, a helyi választási orda vezetője az MTI-t.

MTI MTI