Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktornak, ugyanazt gondolja az amerikai merényletről, mint Trump
„Míg az események egymástól távol történnek, attól még a gondolatok összeérnek” – mondta a Tisza Párt honvédelmi szakértője.
„Míg az események egymástól távol történnek, attól még a gondolatok összeérnek” – mondta a Tisza Párt honvédelmi szakértője.
HVG
A lap szerint az öt drón közül hármat holland F35-ös harci repülőgépek lőttek le.
HVG
A szerdán meggyilkolt trumpista influenszer Dél-Koreában arról beszélt, hogy miként segítette győzelemre Donald Trumpot, míg Japánban a migráció veszélyeire figyelmeztetett.
HVG
A miniszterelnök úgy látja, hogy Trump Charlie Kirk trumpista influenszer a hit és a szabadság egy igaz védelmezője volt.
HVG
A minisztérium szerint csak jogértelmezés történt, ami az Építési és Közlekedési Minisztérium mindennapos feladatai közé tartozik.
HVG
A teljes népesség körében hat százalék, a biztos pártválasztóknál 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben.
HVG
Orosz drónok Lengyelországban, Orbán utazása a magyar válogatott meccsére, Otthon Start, Paks II, és persze a Tisza adótervei is szóba kerültek a mai kormányinfón. Ez volt a percről percre közvetítésünk.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a trumpista influenszer a baloldali-liberális agresszió áldozata, bár a tettest még keresik a hatóságok, így a motivációiról sem tudunk egyelőre semmi biztosat.
HVG
„Erre a gagyi levélre nem fogsz választ kapni. Javaslom, hogy havi 5,5 millióért fuss neki még egyszer a dolognak” – üzente Magyar Péter Lánczi Tamásnak, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének.
HVG
A brit támogatással Ukrajna által tervezett pilóta nélküli rendszerek igen sikeresek az orosz drónok megsemmisítésében.
HVG
A csatornának azóta változott meg a véleménye, hogy a Margaréta Hotel tulajdonosát a Tisza új alelnökeként mutatták be Kötcsén.
hvg.hu
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán felszólította Katart, hogy utasítsa ki vagy állítsa bíróság elé a területén tartózkodó terroristákat, miután Izrael az előző nap csapást mért a Hamász palesztin szélsőséges szervezet vezetőire Dohában.
MTI
Májusban több bankkal közösen nyújtottak be panaszt a rendelet meghosszabítása ellen.
HVG
Kedden este Izrael légicsapást hajtott végre Katarban a Hamász politikai vezetői ellen, akik tűzszüneti tárgyalásokat folytattak.
HVG
A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem árulta el, hogy az államnak mennyit kell fizetnie amiatt, hogy Orbán Viktor magánrepülővel utazott Írországba a labdarúgó-válogatott szombati meccsére. Orbán Viktor szerint ez a gyakorlat rendben van, mert az Országgyűlés korábban így döntött.
HVG
Orosz olaj nélkül nem lenne Magyarországon benzin, fűtés, meleg víz – jutott eszébe a magyar külgazdasági miniszternek, miután Lengyelország lelőtt több, a légterébe behatolt orosz drónt.
Kiss Ambrus szerint a leállt a kommunikáció, a kormány a Domokos László-féle átvilágítás eredményeire vár.
HVG
A miniszterelnök az Ötnek adott interjúban beszélt a kötcsei beszéd részleteiről, a tervezett nemzeti konzultációról és a – szigorúan az apja birtokában álló – hatvanpusztai „gazdaságról” is.
HVG
Hans Peter Doskozil nem vette jó néven, hogy az egészségügyi államtitkár olyan állításokat tett a burgenlandi mentősökről, amelyek nem igazak.
HVG