Sébastien Lecornu védelmi miniszert nevezte ki Macron miniszterelnöknek
Gyorsan követik egymást az események Franciaországban.
Gyorsan követik egymást az események Franciaországban.
HVG
Forsthoffer Ágnes szerint egy állami cég tizenhat órával a nagyszabású rendezvényük előtt mondta le a foglalást a szállodájukban, miközben a TV2 Balatonfüred utcáin próbálja lejáratni.
HVG
Donald Trump a hétvégén utolsó figyelmeztetést küldött a palesztin szervezetnek.
HVG
Egy hangfelvételen a szerbiai kormányellenes tüntetésekről rendszeresen beszámoló N1 tévét is birtokló nemzetközi cégcsoport vezérigazgatója biztosítja beszélgetőpartnerét, hogy ígéretének megfelelően le fogja váltani a szerbiai leányvállalat vezérigazgatóját.
HVG
A Gázai övezet legnagyobb, egymilliós városa elleni kiterjedt szárazföldi hadművelet várhatóan a hónap végén indul el.
MTI
A mérkőzést egyébként az olaszok nyerték 5-4-re.
HVG
Az erőszakos tüntetéseket az sem tudta csillapítani, hogy a kormány visszavonta a közösségi oldalak betiltásáról szóló törvényt.
HVG
Az elemző szerint a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet azt mutatja, hogy veszélyes stratégia az ellenfél programját középpontba emelni. Még akkor is, ha az adóemelés kormánypártok által hangoztatott vádja árthat a Tisza Pártnak.
HVG
Mézes László Róbert a fején és a kezén sérült meg, amikor kormánypárti aktivisták megtámadták egy, a grúz fővárosban, Tbilisziben rendezett tüntetésen.
HVG
A műemlékek helyett az eredeti L alakzatnak megfelelő, kétszintes liftes, mélygarázsos építményeket építettek fel – állítja a politikus.
HVG
A hajó Tunéza partjainál horgonyzott az állítólagos támadás idején, de a tunéziai hatóságok nem észleltek drónt.
HVG
Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a maga ellen kért bizalmi szavazást.
HVG
A street art művész ezúttal a legfelsőbb királyi bíróság falán üzent egy falfestménnyel.
HVG
Egyelőre még nem tudni, hogyan viszonyul a Pécs Pride-hoz az önkormányzat.
HVG
Kötcse felett vasárnap légtérkorlátozás volt, így elvileg nem lehetett drónról felvételeket készíteni. A megafonos Deák Dániel mégis kitett egy olyan drónfotót, ami állítása szerint pont ebben az időszakban készült, ráadásul ezzel akarta bizonyítani, hogy a Tisza rendezvényén kevesen vannak. A rendőrség annyit árult el, hogy eljárás indult szabálytalan drónhasználat miatt.
HVG
Pedig Bayer Zsolt azt javasolta, hogy egy ilyen „szarember” vonuljon nyugdíjba, és kímélje meg a társaságtól a kötcsei találkozó résztvevőit.
HVG
Magyarországra érkezik Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter - közölte hétfőn Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter ezt azzal a fordulattal jelentette be, hogy a magyar-ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen és kizárólagosan Kijevet terheli, de a kormány ennek ellenére nyitott a párbeszédre.
HVG
Saját közösségi oldalán tette fel a nyílt kérdést a Tisza elnöke.
HVG
A drón a fehérorosz határ közelében csapódott be, de egyelőre nem tudni, milyen irányból érkezett.
MTI
A franciák nagyon felháborodtak: több versenyzőjük azért nem indulhatott, mert nem futottak be idejében a vizsgálati eredmények.
MTI