#politika
Aranybulla-emléknap és új kormánystruktúra elfogadva, lassan jöhetnek a NATO-s döntések
Külön ünnepnapja lesz jövőre az Aranybullának – döntött a parlament, ahol a képviselők egy nappal a javaslat benyújtása után megszavazták az önálló energiaügyi tárcát is, így hamarosan napirendre kerülhet a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikálása is, amit már bő négy hónapja „parkoltatnak”.
hvg.hu
Közös céget alapít a Mol és a főváros, hogy begyűjtse a szemetet Budapesten és 50 Pest megyei településen
Az új társaság a tervek szerint jövő júliustól látja majd el Budapest és a központi régió hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatait. A Mol nyerte el ugyanis 35 évre a szemétbegyűjtés- és kezelés jogát az egész országban, így a budapestiek szemetét eddig kezelő fővárosi cég, az FKF Zrt. munkáját is átveszik a fővárossal alapított vegyesvállalattal.
hvg.hu
Összesen 110 milliónyi „motivációs elismerést” kaptak a tankerületi vezetők
Egymillió forintnál kisebb jutalmat nem is adtak, a csúcs pedig bruttó 2,5 milliós összeg volt a tankerületi vezetők tavaly év végi „motivációs elismerésénél”, amire összesen 110 millió forint ment el – derült ki a Momentum oktatáspolitikusa által kikért és közzétett hivatalos dokumentumból.
hvg.hu
Ukrajna bekéreti a magyar nagykövetet Orbán nagy-magyarországos sálja miatt
A román külügyminisztériumnak sem tetszett Orbán nagy-magyarországos sálja.
hvg.hu
Az ellenzéki pártok egyikének sem tűnt fel, hogy megjelent volna a kampányban plusz 1,8 milliárd forint
Az összefogás tagjai állításuk szerint csak akkor döbbentek rá, hogy mi történt, miután Márki-Zay Péter nyilvánosan beszélt az amerikai támogatásról.
hvg.hu
Átlátszó: A győri egyetemi alapítvány sem tudja, hogy mennyi időt dolgozik náluk Szijjártó Péter a bruttó 1,5 milliós fizetéséért
A magyar külügyminiszter elfoglaltsága közmondásos, hiszen folyamatosan úton van, külföldön egyeztet, egyre másra sajtótájékoztatókat tart, így okkal merülhet fel az emberben, hogy mégis mennyi ideje maradhat a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumában végzett munkájára? Nos, ezt az alapítvány sem tudja megmondani.
hvg.hu
A benyújtás után egy nappal már el is fogadják a törvényt a kormány átalakításáról
Az országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a kivételes eljárást, amelynek segítségével 24 órán belül lehet törvényt hozni.
Januártól már minisztériumot is kap Nagy Márton, Lázár János tárcájához is hozzányúlnak
A jelenleg tárca nélküli miniszter Nagy Márton januártól a többivel egyenrangú Gazdaságfejlesztési Minisztériumot vezeti – ez amúgy mellékesen derül ki a friss törvényjavaslatból, ami létrehozza az energiaügyi tárcát, és átnevezi Lázár János minisztériumát is.
hvg.hu
Majka az új slágeréről: A választások előtt nem akartunk ilyen dalt kiadni
„Szembeköpném magam, ha öncenzúráznom kellene a dalaimat” – válaszolta Majka arra kérdésre, hogy szerencsés-e beleállni kemény közéleti témákba. Ez egyik megszólított, Jakab Péter már vissza is szólt a rappernek.
hvg.hu
V4-csúcstalálkozó lesz a héten Kassán, erre várják a magyarokat is
A cseh miniszterelnök szerint a szövetség érdeme, hogy Orbán eddig minden fontosabb uniós döntést megszavazott.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
V4-es nyomás lehet Orbánon, hogy ratifikálja már a Parlament a NATO-bővítést
Gulyás Gergely az újságírókat le tudta rázni, kérdés, Orbán is megteszi-e a miniszterelnökökkel.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
Gulyás Gergely megfejtette, miért írnak ennyit Orbánról a külföldi lapok
Szerinte a mainstream média egész nap hazudik az országról.
MTI
Kubatov szerint a Kósa Lajos vezette szövetség nem akarta kifizetni Liuék edzőjét
A Kósa vezette szövetség nem ezt kommunikálta.
hvg.hu
Orbán Viktor titokzatosat tvittelt – szavazzon, mire szavazott a miniszterelnök!
Trumpni vagy nem trumpni, ez itt a kérdés.
Mától „működik” a Fidesz korrupció elleni intézménye, de zárva az ajtaja
A korrupció elleni küzdelem zárt ajtók mögött kezdődik.
hvg.hu
Embercsempész akart belépni a határvadászokhoz, de kiszűrte a Nemzeti Védelmi Szolgálat
Nemcsak az alkalmassági vizsgákon esnek ki sokan a határvadásznak jelentkezők közül, van, akit a bűnmegelőzési célú átvilágítást végző szolgálat szűr ki. Így bukott le egy, a határvadászok közé beépülni próbáló embercsempész is – árulta el Rétvári Bence miniszterhelyettes a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén, ahol amúgy olyan létszámadatokat közölt, amelyeket nehéz megfejteni.
Öt aktivistával követelte Brüsszeltől a pedagógusok bérrendezését a CÖF
A kormány házi civilszervezete korábban a tömegeket mozgató békemenetekről volt híres.
hvg.hu
Idén is könnyen átverhető az online nemzeti konzultáció
Alapvető, filléres biztonsági elemeket sem tartalmaz a nemzeti konzultáció online felülete. Csak az e-mail-címnek kell létezőnek lennie, minden más adat elgépelhető, behazudható. Kipróbáltuk, és Charles Darwin, a 130 éves besenyszögi lakos nevében sikeresen kitöltöttük az ívet. Az eddig visszaérkezett 340 ezer válasz alapján ráadásul úgy tűnik, hiába megy el rá akár 10 milliárd forint, ez a nemzeti konzultáció aligha dönt majd részvételi rekordot.
Trollok, álhírek, kamufotók – miként lehet védekezni a netes álhírek ellen? (videó)
A dezinformáció háborús fegyver: akkori is, ha átver, ha hazudik, akkor is, ha csak elbizonytalanít vagy demoralizál. És mint minden fegyver, a dezinformáció fejlődik, és a maga módján mind nagyobb pusztítást visz végbe.
hvg.hu