#politika

Az ultrajobboldali vonat kisiklott, csak Orbán és a Fidesz-szavazók ülnek rajta

Trump nem indult, de a trumpizmus nagyot bukott múlt héten az Egyesült Államokban, a szektásodott Republikánus Párt veresége azonban egyáltalán nem meglepő, ha megvizsgáljuk, hogyan változott a szélsőjobboldal az elmúlt években. A radikálisok világszerte észlelték, hogy vissza kell lépniük egyet, hogy ne idegenítsenek el senkit – most Amerikán a sor. A kakukktojás azonban az a Magyarország, ahol úgy tűnik, semmi sem túl sok a szavazóknak, és semmi nincs, amit ne merne megtenni a kormány.



Kijevbe megy a Momentum vezetősége

Gelencsér Ferenc pártelnök szerint morálisan elfogadhatatlan, és az ország, a magyar nemzet érdekeivel ellentétes, hogy a háború kitörése óta nem járt még magyar parlamenti küldöttség a támadás alatt álló Ukrajnában.










Az első ciklusban még nagy volt a jövés-menés, de 2010 óta az Orbán-kormányokból nem divat csak úgy lelépni

Palkovics László miniszter lemondása a ritka események sorába illik: az utóbbi négy Orbán-kormányban – azon kívül, ha valaki más fontos megbízatást kapott – nem volt túl gyakori a fluktuáció. Nem úgy Orbán első kabinetjében, 1998-2002 között ugyanis még sokan cserélődtek. A kétharmaddal a háta mögött, 2010 óta azonban Orbán keményebben fogja a minisztereit, azóta egy tárcavezető távozott, egy pedig csak fenyegetőzött a lemondásával.


A jelentkezők 36 százaléka alkalmatlan határvadásznak

Mindössze 811 határvadász tett esküt október 10-ig, ami messze elmarad az első körben kitűzött 2200-tól, pláne az áhított négyezertől. A kevés feltétel és az akár 400 ezres bruttó havi bér miatt az érdeklődők száma tízezres, de a jelentkezését be is adó már jóval kevesebb. Aztán közülük is kiesik minden harmadik, mert alkalmatlan – derül ki a statisztikákból.




„Akár kínai származású magyarokat is célba vehetnek a titkos kínai rendőrőrsök emberei”

Nemcsak a Magyarországon élő kínai állampolgárok, de akár kínai hátterű magyar állampolgárok is célpontjai lehetnek a kínai rezsimnek, amely illegális módszereket alkalmaz, sőt akár emberrablásokat is elkövet, ha azt szeretné, hogy a célszemély visszamenjen Kínába – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Jing-Jie Chen, annak a madridi székhelyű Safeguard Defendersnek a kutatója, amely nemrég világszerte leleplezte az illegálisan működő kínai rendőrségi állomásokat. Budapesten két ilyen állomást azonosítottak, ezek rendszerint létező egyesületek fedésében működnek.



Hiába küldte az ördögöt a frontra Putyin, a szíriai módszer egyelőre kudarcot vallott

Egy hónapja bízta meg az ukrajnai háború irányításával Putyin a Csecsenföldön és Szíriában már bizonyított és a hadi sikerekért túl nagy árnak a civilek legyilkolását sem tartó Szergej Szurovikin tábornokot, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Közel-Keleten bevált recept nem hozza a várt eredményt Ukrajnában. Sőt, inkább kontraproduktív. Az oroszok ráadásul a stratégiai fontosságú Herszon városból is visszavonulnak, ami egyértelmű kudarc.