„Mit keres még a Parlamentben?” – kérdezte Magyar Péter Gulyás Gergelyt, és meg is jött a válasz
Gulyás korábban azt mondta, addig marad, amíg a kegyelmi ügyben a felelősségét kijelentő Balogh Zoltán.
Gulyás korábban azt mondta, addig marad, amíg a kegyelmi ügyben a felelősségét kijelentő Balogh Zoltán.
HVG
Az összecsapásokban több rendőr is megsérült a belügyminiszter szerint, aki provokációt emleget és következményeket ígér.
HVG
HVG
MTI
A képen az látható, hogy leengedett ablaknál, az autóból kiikönyökölve hasít az autópályán.
HVG
A vasúti közlekedést az utóbbi másfél évben többször is akkor állították le, amikor ellenzéki tiltakozást szerveztek a fővárosban.
HVG
Két nappal a százezreket vonzó Csíksomlyói búcsú és Sulyok Tamás köztársasági elnök erdélyi látogatása előtt demonstrációt tartott a román szélsőjobb az Úz-völgyi magyar katonatemetőben.
Az elmúlt hetekben naponta érkeztek egymásnak ellentmondó hírek, és senki nem tudja, meddig érvényes a szeszélyes amerikai elnök legújabb bejelentése.
Összesen hat helyen történnek változások.
HVG
Andrij Szibiha kijelentette: Ukrajna számára továbbra is kiemelten fontos az európai uniós csatlakozási folyamat.
MTI
A Gulyás Gergely vezette tárca fizetési listája alapján úgy tűnik, nemcsak politikai vezetőként lehetett milliókat keresni.
HVG
Sulyok Tamás azt ígéri, hogy a látogatók a palota történetének különös fejezeteiből is kaphatnak ízelítőt – egy nappal a Magyar Péter által szabott határidő lejárta előtt.
HVG
Mégsem térhet vissza a Hadtörténeti Múzeum az eredeti épületébe?
HVG
A Magyar Fejlesztési Bank egyik vezetője szerint a Tiborcz–Mészáros-kör menedzserei annak idején írásban elfogadták, hogy jogszabályváltozás esetén akár át is adják az érintett magántőkealapok irányítási jogait az államnak.
HVG
Az osztrák államfőnél tett protokoll látogatás után Magyar Péter arról beszélt, hogy jól haladnak az uniós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások, osztrák kollégája pedig jól fogadta, amikor kendőzetlenül beszélt az ausztriai eredetű magyarországi azbesztszennyezés kérdéséről.
MTI
Somlyai Zoltán, akinek keze alatt a volt miniszterelnök lánya korábban gyakornokságát töltötte, 2025-től volt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
HVG
A filozófus szerint a Tisza kétharmados többsége miatt nem vitás, hogy törvényes módon meg lehet szabadulni a Fidesz kinevezettjeitől, de a jogilag lehetséges megoldások közül több is komoly aggályokat vetne fel.
HVG
Több ponton is beleíratta a fideszes kétharmad az Alaptörvénybe a kereszténységre való hivatkozást. Ebből az egyiket kihúzni javasolja a Tisza Párt két képviselője, Melléthei-Barna Márton és Hantosi István. Sokan rögtön keresztényüldözést kiáltottak. De van-e okuk rá?
Arra kéri a Nyugat-Nógrád megyei képviselőtársait, ne vegyék fel ők sem a további juttatásokat.
HVG
A hegedülő volt igazságügyi minisztert orgonán kísérte párja, az Állami Számvevőszék elnöke.
HVG
A Tisza Párt alelnöke szerint a Fidesznek vége, Sulyok Tamás pedig mérhetetlen károkat okozott a magyar embereknek.
HVG
Az új házelnök videón mutatta be, milyen egyszerűbb bútort használ majd az ülésteremben, hogy a Kövér László által még használt történelmi emléket kímélje.
HVG