#politika





Elismerte bűnösségét az ORÖ volt elnöke, akiről az is kiderült, hogy már volt büntetve
 

Elismerte bűnösségét az ORÖ volt elnöke, akiről az is kiderült, hogy már volt büntetve

Előbb kijelentette, hogy nem bűnös, majd egy órával később megerősítette korábbi beismerő vallomását pénteken a bíróságon az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke. Agócs Jánosra hat év letöltendő börtönt kér az ügyészség, amiért a vádirat szerint 30 millió forintért árulta a saját elnöki tisztségét. Kiderült, hogy Agócs volt már büntetve, és az is, hogy az államfőtől kér kegyelmet.







David Pressman: Túl sok forog most kockán a magyar-amerikai kapcsolatokban
 

David Pressman: Túl sok forog most kockán a magyar-amerikai kapcsolatokban

Rendszeresen és magas szinten egyeztet magyar miniszterekkel David Pressman, aki szerint az Egyesült Államok is békét akar Ukrajnában, ahhoz viszont az út Kijev támogatásán keresztül vezet. Az amerikai nagykövet Navracsics Tibor meghívására utazott Veszprémbe, ahol a Máltai Szeretetszolgálat rehabilitációs programjában felújított "pokoli toronyba" is ellátogatott, de azért kultúrára is bőven jutott idő.



 

"Mielőtt túldicsérnénk magunkat, legyünk szerények" – Orbán a Tranziton

A miniszterelnök volt az egyik fő attrakció a tihanyi Tranzit Fesztiválon, vagyis a fideszes politikai dzsemborin. Orbán nem sok szót vesztegetett az ellenzékre, kicsit többet beszélt a háborúról, de a legtöbbet az európai léptékű nagy politikai célokról, a magyar vízióról. Olvassa vissza a hvg.hu percről percre tudósítását az Orbán-beszédről.

hvg.hu hvg.hu

Kifütyülés, hazaárulózás, aberráltazás és guruló dollárok-rubelek-jüanok Gulyás és Márki-Zay vitáján
 

Kifütyülés, hazaárulózás, aberráltazás és guruló dollárok-rubelek-jüanok Gulyás és Márki-Zay vitáján

Parádés párbeszédeket, néhol abszurdba hajló érveléstechnikát, és némi kifütyülést is hozott a Tranzit fesztiválon Gulyás Gergely és Márki-Zay Péter vitája. Guruló dollárok az egyik oldalon, guruló jüanok, rubelek és eurók a másikon. Ki az aberrált, miért megy külföldre Márki-Zay postása, ki nézi a Kormányinfót és a Korrupcióinfót?

Rovó Attila Rovó Attila

Orbán Viktor, a vidéki, a magyar, a legény – vettünk egy nagy levegőt, és megnéztük ön helyett a miniszterelnök TikTok-csatornáját
 

Orbán Viktor, a vidéki, a magyar, a legény – vettünk egy nagy levegőt, és megnéztük ön helyett a miniszterelnök TikTok-csatornáját

A fiatalokat manapság kis túlzással már csak TikTokkal lehet behúzni a politikába, és nekik valószínűleg nem az a fontos, hogy hány százalék a GDP-növekedés, hanem hogy mennyire menő, vicces, karizmatikus egy politikus emberként. Orbán Viktor az utóbbi időben rákapcsolt, dilizik, mémezik, és közben önmagát is megmutatja: egy vidéki, sziklakemény, családcentrikus fickót, akinek fontos a jó kaja és pia.

Rovó Attila Rovó Attila