#politika




A végrehajtói kar tisztújításán indulók neve stimmelhet, de „senki nem olyan hülye”, hogy a választás lepacsizását körlevélben tudassa
 

A végrehajtói kar tisztújításán indulók neve stimmelhet, de „senki nem olyan hülye”, hogy a választás lepacsizását körlevélben tudassa

„Ilyen levelet én nem írtam, a találkozó meg se történt” – mondta a hvg.hu-nak Petris Csaba végrehajtó, aki szerint visszaéltek a nevével, így kaphattak a kollégái egy körlevelet, benne a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, hogy rájuk kell majd szavazni. Az indulók névsora amúgy stimmelhet, és az is igaz, hogy az elnökséget ambicionáló végrehajtó Varga Judit miniszter évfolyamtársa volt, egyszerre végeztek a jogon Miskolcon, 2004-ben.












Súlyos problémákat talált az uniós vizsgálóbizottság Magyarországon
 

Súlyos problémákat talált az uniós vizsgálóbizottság Magyarországon

Civilekkel, a versenyszféra szereplőivel, a kormány tagjaival, önkormányzati vezetőkkel is egyeztettek az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának tagjai budapesti látogatásukon. Itt tartózkodásuk alatt számos problémáról szereztek tudomást, olyanokról, amelyeket a jogállamisági eljárás ellenére sem rendezett a magyar kormány.

hvg.hu hvg.hu



Már azelőtt hazugságnak nevezte a végrehajtói kar a belső levelet, hogy Hadházy azt közzétette volna
 

Már azelőtt hazugságnak nevezte a végrehajtói kar a belső levelet, hogy Hadházy azt közzétette volna

Szerda reggel tett közzé egy, a végrehajtóknak írt körlevelet Hadházy Ákos, benne a felügyelő hatósággal és a minisztériummal állítólag előre egyeztetett új elnökség névsorával, mondván, rájuk kell majd egységesen szavazni. Bár nem verték nagydobra, de a végrehajtói kar honlapján már előző nap megjelent egy közlemény arról, hogy „a levélben hamis információk szerepelnek”. Hamis a levél az abban hivatkozott államtitkár szerint is.

hvg.hu hvg.hu