A magyar büszkeség arcképcsarnokában kitüntetett helye van Selye Jánosnak, akinek a munkásságát nemcsak Nobel-esélyekben lehet mérni – összesen 17-szer jelölték, de végül nem kapta meg –, hanem abban is, ahogyan ma már az életünkre tekintünk. Az osztrák–magyar származású kanadai orvosbiológus 1936-ban, a Nature című folyóiratban publikálta az azóta rengeteget idézett cikkét, amely a stresszelmélet alapját adta.
A stressz hallatán feltehetően rögtön megszólítva érezzük magunkat, és nemcsak Selye magyar származása miatt. De a stresszelmélet segíthet abban is, hogy jobban megértsük, mi történik velünk és az országgal.
Kezdjük az alapoknál.
A stresszes ingerekre automatikus fiziológiai reakciót adunk, amelyet az amigdalánk, a „hüllőagyként” is emlegetett agyterületünk szabályoz. Ez lényegében a túlélő központunk, amely a harcolj vagy menekülj választ adja minden olyan helyzetben, amelyet veszélyként értelmez. Fontos szempont, hogy nem tudatosan irányítjuk ezeket a reakciókat, ami kifejezetten jól jön a túlélésünk szempontjából. Ha egy kardfogú tigris, vagy egy autó száguld felénk, jobb, ha nem kezdünk el a lehetséges megoldásokon agyalni, hanem elrohanunk.
Az idegrendszerünk folyamatosan pásztázza a külvilágot és méri fel a környezetet. Márpedig Orbán Viktor olyan közéleti terepet hozott létre, ahol folyamatosan stresszválaszra kényszerülünk. Azért, hogy saját maga kellően tökösnek tűnjön, állandó harckészültségbe rántja az országot. A NER-nek nem volt olyan éve, amikor ne kellett volna valamivel vagy valakivel szembeszállni: Sorossal vagy Brüsszellel, a migránsokkal vagy a migránssimogatókkal, a liberálisokkal vagy a demokratákkal, a rezsivel vagy a genderpropagandával. Most pedig itt a legerősebb ütőkártya:
a háború.
