Otthagyta a rendőrséget az az őrmester, aki azt kérte, ne használják politikai célokra a fotóját

Laponyi Zsolt arról beszélt a videójában, hogy büntetésként a gyorskocsi utcai fogdába zárták és emiatt már nem tudott a továbbiakban rendőrként szolgálni.

  • HVG

Elhagytam a Magyar Rendőrség kötelékét – közölte a Facebookon Laponyi Zsolt hétfőn. Ő volt az a rendőr, aki tavaly áprilisban egy Facebook-bejegyzésben tiltakozott azért, mert a KDNP-s Rétvári Bence politikai marketingre használta fel a róla készült fotót. Mindezek után kitették a seriffprogramból is egy új törvényre hivatkozva, ami alapján már csak az lehet seriff, aki legalább öt éve szolgál rendőrként.

A rendőrség emellett fegyelmi eljárást indított Laponyi ellen, amelyben azt állapították meg, hogy fegyelmi vétséget követett el, mondván, a Facebookon közzétett bejegyzéseivel veszélyeztette a rendőrség személyi állományának fegyelmét. Az őrmestert pedig eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.

Laponyi a videójában most azt mondta, hogy 2025.04.25. számára nem a rendőrség napja volt, hanem egy folyamat kezdete, ami világosság tette neki, hogy a rendszerben uralkodó lojalitás sokszor fontosabb, mint az igazság. „A büntetésemként meghatározott gyorskocsi utcai fogdába zárásom oly mértékben ellehetetlenítette az egyenruhában történő közterületi feladatellátásomat, hogy 2026. március 9-én 23 óra 12 perckor ügyvédeim és egyben barátaim segítségével beadtam az azonnali hatályú lemondásomat” – mondta.

A kollégáitól azt kérte, hogy tartsanak ki ebben a turbulens időszakban is és hallgassanak a szívükre, amikor arra igazán szükség lesz.

(Fotó: Facebook / Laponyi Zsolt)

Hozzászólások