Andrij Szibiha az European Pravdának adott interjújában többek között a magyar kormánnyal kialakult konfliktusról és a háromoldalú, orosz–amerikai–ukrán tárgyalások jelenlegi állásáról is beszélt.
A képviselő rövid szünet után folytatta beszédét, ellenállva munkatársainak, akik orvosi ellátást javasoltak neki, de ő azt mondta, csak egy szalvétára van szüksége.
Zbigniew Ziobro, hazájában körözött volt lengyel igazságügyi miniszter Magyar Péternek címzett nyílt levélben fejtegette, hogy Donald Tusk kormányzása Gyurcsány Ferencéhez hasonlít, Magyar Péter pedig őt utánozná.
A 4 milliárdos posta- és nyomdaköltség mellett további 8,3 milliárdot költött a Miniszterelnöki Kabinetiroda a kampányra, miközben a bíróság azóta hiteltelenítette a dokumentumokat, amelyekre az egészet felhúzták.
Delcy Rodríguez eddig nem kereste a konfrontációt Washingtonnal, egy vasárnapi beszédében azonban keményebb hangnemet ütött meg az Egyesült Államokkal szemben.
A világrend felbomlásáról, egy kellemes fikció végéről és egy kemény valóság kezdetéről beszélt a davosi Világgazdasági Fórumon a kanadai miniszterelnök, Mark Carney. Ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a rezsistop bejelentése után már Trump oldalán feszített. Miközben egyre több településen maradtak tűzifa és melegvíz nélkül magyar családok, a Trump vezette Béketanács, ahova Orbán is elfogadta a meghívást, egymilliárdos tagdíjat kér - nem forintban. Egyre többen foglalkoznak belföldön is politikával, vannak, akik piaci alapon jósolnák meg a választás eredményét, mások a csillagokban keresik a válaszokat. A hét legérdekesebb témáiról beszélget Galicza Dorina, Gergely Márton, Martini Noémi és Tóth Jakab.