Zsótér rendezése lett a POSZT legjobb előadása
Lezárult az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó, megvannak a díjazottak.
Lezárult az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó, megvannak a díjazottak.
A POSZT-ra és az egész országra igaz, hogy az újak mindig lebontják, amit a régiek építettek, és így egy soha fel nem épülő Déva várára hasonlít – véli Bérczes László. A rendezővel Pécsett beszélgettünk a versenyprogramba bekerült darabjáról, a “csendesen szemlélődni, halkan megszólalni” attitűdről és a közelgő Ördögkatlan Fesztiválról.
A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) ideje alatt a Zsolnay Kulturális Negyedben zajló POSZT Fesztivál több mint száz színházi, könnyűzenei, művészeti programmal várja közönséget június 9-e és 18-a között - közölte a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
Tizenhat produkció, köztük hét nagyszínpadi és kilenc stúdióelőadás került be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.
Négy díjat kapott a POSZT-on a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezte Isten ostora című előadása.
Nem most kezdődött, de most sikerült újabb mélypontot fogni. Köszönjük Teátrumi Társaság!
Nem tetszett a Magyar Állami Operaház főigazgatójának az Újvidéki Színház Bánk bán című versenyelőadása a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozón. A csütörtök esti előadáson Ókovács Szilveszter felállt és kiment a teremből, többen is követték – írja a Népszava.
A Nemzeti Színház darabjával lépett volna fel Törőcsik Mari, ám az előadás előtt rosszul lett. Saját bevallása szerint a gyógyszermegvonás volt a gond, de már jól van.
Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijének delegálási módját a fesztivál körül kialakult botrány miatt módosítottak. A nyolctagú testületbe négy tagot önállóan a Magyar Teátrumi Társaság, négyet pedig a Magyar Színházi Társaság jelöl. Csáki Judit nem került be most sem.
Megegyezett egymással a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság elnöksége arról, hogy a júniusi Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) zsűrijébe mindkét szervezet négy-négy jelöltet állít önállóan.
A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság a pécsi színházi szemlét bojkottáló színházaknak írt levelet szerdán. Mint írták, nem céljuk a széthúzás, a POSZT zsűritagjait pedig szakmai alapon választották ki.
Úgy vélik, az MSZT nem képes tagjai érdekeit képviselni.
A Színházi Kritikusok Céhe Csáki Juditot jelölte a színházi seregszemle zsűrijébe, ám a POSZT szakmai tulajdonosai nem fogadta el a jelölést. A kritikusok hallgatással tiltakoznak.
Az idei pécsi színházi találkozó három darabja is játék a játékban: a mondandó a csomagolás ellenére is direkt és egyértelmű az adaptációkban. A POSZT több díját is besöprő újvidéki Opera Ultimában a városi tanácstól jön az ukáz, hogy mit is kell játszani, ha tetszik, ha nem. Beszámolónk a POSZT-ról, plusz az idei díjazottak listája.
Jövő csütörtökön kezdődik a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A tíznapos POSZT versenyprogramján 13 előadás szerepel, amelyek közül 6 Budapestről, 4 vidékről, 3 produkció pedig határon túli színházból érkezik.
Poszt címmel új újságot indít szeptembertől a Lapcom, az online anyagokat szerkesztő, válogató lap főszerkesztője Weyer Balázs, az Origo volt főszerkesztője lesz - írja a Kreatív Online.
A 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) sikeréről, a rendezvényei iránti töretlen érdeklődésről számolt be a fesztivál sajtókapcsolatokért felelős munkatársa csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nem voltak szakmai kérdések, lepusztultság és megosztottság jellemezte az idei POSZT-ot.
A Vígszínház Jóembert keresünk című előadása bizonyult a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb darabjának abból a versenyprogramból, amely válogatási elve leginkább az esetlegesség és a (kultúr)politikai bornírtságnak való megfelelés lehetett. Az igazi színház lassan újra a föld alá húzódik.
A tavaszi évad véget ért, de a budapesti és vidéki közönség nyáron sem marad színház nélkül. Összeszedtük a legfontosabb nyári színházi programokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbb zsöllyét.