#prémium

Repkedtek az évvégi milliós jutalmak egyes önkormányzatoknál
 

Repkedtek az évvégi milliós jutalmak egyes önkormányzatoknál

A Fidesz három éve előírta a soraiba tartozó városvezetőknek, hogy nem vehetnek fel évvégi jutalmat, de még ma is akad rá példa, hogy megteszik. A X. kerületben milliókat fizettek ki jutalomként 4 tisztviselőnek, Kecskeméten több százezres prémiumot tehettek zsebre az alpolgármesterek. Két ellenzéki irányítású kerületben is osztottak jutalmat 2015 végén.

hvg.hu hvg.hu

Százszázalékos béremelés: most jó állami cégvezérnek lenni
 

Százszázalékos béremelés: most jó állami cégvezérnek lenni

Szép csendben jócskán megemelte az állami cégek vezetőinek juttatását a kormány: míg például az egyszerű MÁV-dolgozók jelentős része idén nem számolhat érdemi jövedelemnövekedéssel, a menedzsment tagjai eddigi bérük akár két- és félszeresét is hazavihetik alapbérként. A vezetői bérekről szóló szabályozás egyszerre következetlen, képmutató és igazságtalan.

Mizsur András Mizsur András


Azóta sem kapták meg a paksiak a béremelést, amit Lázár ígért
 

Azóta sem kapták meg a paksiak a béremelést, amit Lázár ígért

Hiába emelték a béreket, mégis csökken az állami MVM dolgozóinak fizetése: január óta nem kapják meg ugyanis a jövedelmük 20-30 százalékát kitevő prémiumot. Lázár János miniszter korábban az MVM-es dolgozók közül az atomerőműveseknek külön megígérte a pénzt, mégse fizették ki nekik eddig – írja a Nol.hu.

hvg.hu hvg.hu


Jövőre is jár bónusz a NAV-dolgozóknak, ha hozzák a számokat
 

Jövőre is jár bónusz a NAV-dolgozóknak, ha hozzák a számokat

A nemzetgazdasági miniszter negyedévente 6 milliárd 250 millió forinttal megemelheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi juttatási kiadását, ha teljesülnek a miniszter által meghatározott negyedéves bevételi tervek – a jövő évi költségvetés tervezetében szereplő összeg megegyezik az idei költségvetésben szereplővel.

MTI MTI

Kedvezménnyel egy hétig
 

Kedvezménnyel egy hétig

Aki kiheverte a Torkos Csütörtököt, és nem fogyózik, nem böjtöl, nem tavaszi méregtelenít, az már készülhet is a következő nagy éttermi menetelésre, ami viszont nem egy napig, hanem egy teljes héten át tart. Országszerte több mint százhúsz vendéglátóhely kínálja kedvezményesen menüit március 16. és 22. között a VIII. Országos Étterem Héten.

hvg.hu hvg.hu

Csak nevében deluxe a Lidl prémiumterméke?
 

Csak nevében deluxe a Lidl prémiumterméke?

Húsvét előtt heves Deluxe-kampányba kezdett a Lidl. A német piacon pedig több diszkontáruház használ prémiumtermékeket, melyek az ünnepek táján a legkelendőbbek. Most két német önjelölt minőségellenőr utánajárt, és szerintük ezek a szépen csomagolt áruk semmivel sem jobbak, mint az olcsóbb termékek.

hvg.hu hvg.hu

Visszavágja a főváros a cégvezetők milliós prémiumait
 

Visszavágja a főváros a cégvezetők milliós prémiumait

Valószínűleg nem hatotta meg a fővárosi cégek vezetőit a főpolgármester kérése, hogy ne vegyenbek fel kétmillió forintnál több prémiumot. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a közgyűlés szerdán módosítja a bérpolitikai irányelveket, és jelentősen csökkenti a cégvezetők által felvehető - jelenleg több millió forintot is elérő - teljesítménybér összegét.

hvg.hu hvg.hu

Így szállhat be a lakástörlesztésbe adómentesen a munkáltató
 

Így szállhat be a lakástörlesztésbe adómentesen a munkáltató

Az év elején jött ki a hír arról, hogy 2014-től a munkáltató adómentes támogatást nyújthat az alkalmazottjának lakáshitel törlesztésére. A hír belobbantotta sokak fantáziáját: Lehetséges, hogy a 200 ezer forintos bérből ezután 150 ezret kap bérként és 75 ezret hiteltörlesztési támogatásként, mivel ez így olcsóbb a cégnek is?” A Bankmonitor utána járt és mutatja, mi az a forma, ami működőképes, és mi az, ami még ötletnek is rossz.

hvg.hu hvg.hu


Ha a kormányban nem volt prémium...
 

Ha a kormányban nem volt prémium...

Év végén a legtöbb állami vállalat vezetője 9-10 hónapnak megfelelő prémiumot vehetett fel. Ez a Nemzeti Eszközkezelő Esetében 10, a MÁV vezérigazgatójának esetében közel 20 millió forintot jelent. Kormánypárti képviselők véleményét kérdeztük az ügyről. Többen nem tartják helyesnek, de akadt olyan is, aki azt mondta: nem tudja megítélni a MÁV vezérigazgató munkáját, mert nem utazik vonattal. Pokorni Zoltán szerint pedig egy működésképtelen vállalatot is nehéz igazgatni. Videó.

Kazimir Annamari Kazimir Annamari








Adalékok a nemzet bukásához
 

Adalékok a nemzet bukásához

Ami a népnek nem fontos, a kormánynak sem az. Az alkotmány például nem volt fontos a népnek, ezért vehették el tőle. Ha fele annyira fontos lett volna, mint a cégvezetők prémiuma, akkor a kormány 24 órán belül döntött volna az alaptörvényről szóló javaslatának visszavonásáról.

Gomperz Tamás Gomperz Tamás