A magyar pályakezdők kétharmada 350 ezres bruttó bért akar
De a rugalmas munkaidő is fontos a megkérdezetteknek.
De a rugalmas munkaidő is fontos a megkérdezetteknek.
A fizetés mértéke csak a negyedik helyen szerepel, a megkérdezettek ennél a karrierlehetőséget is fontosabbnak tartják.
A munkába lépő fiatalok 87%-a határozott idejű szerződéssel kezdte meg pályafutását tavaly Franciaországban, ahol ez valóságos forradalmat jelent a munkaerőpiacon.
A szakmai alázatot és a kitartást hiányolják a leginkább a pályakezdőkből a HR-esek, miközben a fiatalok szerint éppen ezek a legfőbb értékeik. Mint kiderült, ma már a személyes kompetencia számít a legfőbb értéknek a munkaadók szerint, akik egyébként számos tekintetben merőben másképp látják a fiatalokat, mint ők saját magukat.
Az általános szakemberhiány miatt a cégek rákényszerülnek arra, hogy a pályakezdőknek is magasabb béreket kínáljanak.
Milyen félelmeik vannak a fiatal színészeknek? Hogy fogadják őket az idősebb kollégák? PÁR excellence című párosportré-sorozatunkban tehetséges pályakezdő művészeket mutatunk be, akik generációjuk meghatározó alakjaivá válhatnak a következő években. Ismerjék meg a Katona József Színházhoz frissen szerződtetett Rujder Vivient és Dér Zsoltot.
Legalábbis Angliában ez a helyzet: az egyetemek versenyében az első helyen végzett az Imperial College, és annak is a geológus szaka. Aki itt végez, az féléven belül 73 267 fontra számíthat egy évben. Ez körülbelül annyi, mint amennyit a miniszterelnök keres.
A Magyarországon működő üzleti szolgáltató központok alkotják az egyik legnagyobb olyan szektort, amelyben a pályakezdő diplomások nagy számban helyezkedhetnek el. Nem véletlen, hogy az ősszel az ssc-k igényeire reagáló egyetemi képzés is elindul.
Pályakezdők támogatására pályázhatnak a vállalkozások augusztus elsejétől.
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán végzett felmérés szerint a hallgatók többsége optimista munkaerő-piaci esélyeit illetően, de csaknem 50 százalékuk szeretne külföldön dolgozni.
Az ötmilliárd forintból elindított programra szakképzett és szakképzetlen 25 év alatti fiatalok jelentkezhetnek a munkaügyi kirendeltségeken, ahol munkaadót is segítenek keresni számukra.
A közigazgatási pálya a piacképes tudással rendelkező, nyelveket beszélő, külföldi tapasztalatot szerzett fiatalok számára is versenyképes lehet – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program 2012 pénteki, ünnepélyes záró rendezvényén, az Országházban.
Céges tréningek, nyelvtanfolyamok, vállalati befizetés az önkéntes nyugdíjpénztárba, odafigyelés a dolgozók egészségére. Ilyen környezetbe csöppen az a pályakezdő bölcsész, aki az egyetemi kutatóműhelyek helyett multiknál, egy szolgáltató központban kap állást. Ha nem dugnák ki a fejüket az irodából, a magyar valóságból szinte semmit nem érzékelnének. A hvg.hu fiatal munkavállalókról szóló cikksorozatának következő része.
Az Európai Kutatási Tanács (EKT) összesen 800 millió eurós uniós támogatásban részesít 536 pályakezdő kutatót - jelentette be hétfőn a szervezet.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) első munkahely garancia néven hárommilliárd forintos munkaerő-piaci programot indít a pályakezdő fiatalok álláshoz juttatása érdekében - közölte a tárca.
Négy évre hatmilliárd forint támogatást nyert Békés megye a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása javításárért című projektbe - jelentették be a békéscsabai pályakezdőknek rendezett csütörtöki állásbörzén.
A 4K! szerint nem javítaná a fiatalok esélyeit a pályakezdők minimálbérének csökkentése, ehelyett a pályakezdők után fizetendő járulékokat kellene csökkenteni a munkába állásuk megkönnyítése érdekében.
Melyek az álláskeresés legfőbb okai? Mivel elégedetlenek azok a munkavállalók, akik váltani szeretnének? Anyagi biztonság vagy szakmai fejlődés? Többek között ezekre a kérdésekre válaszoltak a HVG Állásbörze látogatói. Az őszi börze szervezői október 5-én és 6-án a Syma Rendezvényközpontba várják a látogatókat.
Noha a foglalkoztatók általában ragaszkodnak a szakmai gyakorlathoz, nincs olyan munkavállaló, aki nem pályakezdőként kezdte volna. Milyen speciális szabályok vonatkoznak rájuk?
A 18 és 25 év közötti pályakezdők átlagosan bruttó 160 ezer forintot keresnek, a legmagasabb, 209 ezer forintos átlagfizetést a egyetemi végzettségű pályakezdők, míg a legalacsonyabbat (118 ezer forint) az általános iskolát végzettek kapják kézhez - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.