Négyszáz éves boszorkánypert tárgyalnak újra Németországban
Rehabilitálni szeretnék a máglyán halálra égetett nőt, ezért kezdeményezték egy négy évszázaddal ezelőtti boszorkányper újratárgyalását Németországban.
Rehabilitálni szeretnék a máglyán halálra égetett nőt, ezért kezdeményezték egy négy évszázaddal ezelőtti boszorkányper újratárgyalását Németországban.
Megkezdődött a kőbányai Kis-Pongrác lakótelep rehabilitációja, a beruházás részeként társasházak, közintézmények, közterületek újulnak meg - tudatta a X. kerületi önkormányzat.
Sikeres operációja után elhagyta a mankókat és elkezdte a rehabilitációt Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója, aki november végén a bal térdében külső szalagszakadást szenvedett, és ebben a szezonban már nem léphet pályára.
Jelentős jövedelemcsökkenéssel kell számolniuk az olyan rokkantnyugdíjasoknak, akik képesek lesznek visszamenni dolgozni a nyugdíjrendszer felülvizsgálata után. Nekik az eddigi, átlagosan 65 ezer forintos rokkantnyugdíj helyett a közfoglalkoztatási bér 50 százalékát kell csak adni, ami most nem éri el a 29 ezer forintot – írják a Policy Agenda szerdán közölt elemzésében.
Az újvidéki bíróság rehabilitálta a korábban háborús bűnössé nyilvánított Teleki Júlia délvidéki írónőt és családját, akiket az 1944-45-ös magyarellenes atrocitások idején üldöztek el az újvidéki Csúrogról.
A kárpátaljai Szinevéri Nemzeti Parkban elkezdték építeni azt az állatmenhelyet, ahová egész Ukrajnából összegyűjtik az éttermek és kocsmák mellett tartott, sok esetben alkoholfüggővé tett medvéket.
A stroke következtében legyengült karokkal élő páciensek rehabilitációs terápiáját nagymértékben segítik a robotok – állítja a Clinical Rehabilitation című szakfolyóiratban megjelent tanulmány.
Legkevesebb 4-5 milliárd forintba kerülne az Óbudai Gázgyár teljes rehabilitációja. A főváros most csaknem egymilliárd forintot költ a komplexum állagmegóvó felújítására. A munka halaszthatatlan, a patinás épületegyüttes ugyanis több helyütt életveszélyes.
A múlt hét végén elkészült Budapest legnagyobb festett tűzfala a belvárosi Király utca és Kazinczy utca sarkán található épület homlokzatra.
Teljesen sikerült leereszteni az iszapömlés során erősen lúgos vízzel telítődött kolontári halastavat, a következő hetekben a meder kotrásával folytatódik a mentesítés; Kolontár határában erdőtelepítés kezdődött - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja.
Az elmúlt másfél évben kétszáznegyven a Dél-Alföldön élő felnőtt látássérült rehabilitációjában segített egy uniós pályázaton elnyert támogatásnak köszönhetően a szegedi Kreatív Formák Alapítvány.
Két nappal legutóbbi, harmadik operációja után pénteken megkezdte a rehabilitációt Robert Kubica, a Forma-1-es Renault ralibalestetet szenvedett lengyel pilótája.
Az eddigi legnagyobb e témában készült tanulmány azt mutatja, hogy szélütés után az otthon végezett rehabilitáció ugyanolyan mértékben segítette a páciensek járásának javulását, mint a drága eszközökkel végzett mozgásterápia - közölték amerikai kutatók.
Schmitt Pál köztársasági elnöknél kérvényezték, hogy rehabilitálja a 2. magyar hadsereg egykori parancsnokát. Jány Gusztávot 1947-ben jogsértően ítélték el és végezték ki - írja a szerdai Magyar Nemzet.
Amerikai és vietnami politikusok, tudósok és polgárok felhívással fordultak szerdán az amerikai kormányhoz és donorokhoz, hogy 300 millió dollárral járuljanak hozzá a vietnami háború idején vegyszerrel tönkretett térségek megtisztításához.
Az égési sérült betegek teljes rehabilitációját lehetővé tevő mesterséges bőrt állítottak elő ausztrál tudósok.