Szlovéniában is meg fog jelenni a Ripost
Habony Árpádék a magyaros korrupciót is exportálták a lappal.
Habony Árpádék a magyaros korrupciót is exportálták a lappal.
hvg.hu
Nem csak a szakma, a laikusok valóságba vetett hite is megrendült egy pillanatra a Ripost címjelzéssel ellátott nyomdaipari kiadvány csütörtöki lapszáma láttán. A közösségi oldalakon rögtön beindult a tromfolás, íme a legjobban sikerült mémek.
hvg.hu
Nem tudták bizonyítani, hogy a Jobbik elnöke török terrorszervezettel áll kapcsolatban.
hvg.hu
A kormánypárti agitprop általános amnéziát hirdet, ha Orbán korábbi kijelentéseiről van szó.
- esel -
A kormánybulvár napok óta azon pörög, kik voltak ott a Magyar Nemzet Szalonban, és idő közben Schiffer András is sorra került a megvádoltak között.
hvg.hu
Első fokon is neki adtak igazat, a másodfok pedig helybenhagyta a korábbi ítéletet.
hvg.hu
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kötelezte a Ripostot egy Vona Gáborral kapcsolatos helyreigazítás közzétételére, de a lap február óta nem hajlandó erre.
hvg.hu
A mára már üzletemberré változott fitneszguru azt mondja, nála csak öt dologról kell lemondania annak, aki fogyni akar, miközben ő előszeretettel vacsorázik velős pirítóst éjfélkor. Azt állítja, százezer embert fogyasztott már le, de még soha nem keresték, hogy legyen a kormányzati felelőse a fogyásnak, és a szocialista kormányok kifejezetten csúnyán néztek rá, miután Deutsch Tamás kitüntette. Ő is hülyeségnek tartja, hogy a citrom lenne a rák ellenszere, mégis megosztotta az álhírt. Szerinte nincs felelőssége abban, mit hisznek el neki a követői. Szó lesz még csalókról, rendszerváltásról, kórházakról és stadionokról is. Interjú.
Tóth Richárd
Tökéletes magyarázatot talált a Ripost arra, miért bántja egykori barátját Simicska Lajos, és miért fogja folytatni "kritikátlan és agresszív" akcióit. Öveket becsatolni, íme a lap szerdai számának címlapsztorija!
hvg.hu
Vona Gábor tárgyalni hívja a melegeket – harsogja címlapján a Ripost. Amiben leginkább az az érdekes, hogyan írhatnak az első oldalon olyat, aminek egyetlen eleme sem felel meg a valóságnak.
hvg.hu
Bizsergető érzésnek tartották, hogy ennyire közel tudtak kerülni Vonához.
Videót tett közzé az Origo és a Ripost kormánylapok ellen pénteken pert nyerő Gulyás Márton, amint az ítélet után teleplakátolják a két lap irodáit.
hvg.hu
Aggódhat Németh Szilárd, mert pert nyert a szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Gulyás Márton, mivel a két portál megsértette a személyiségi jogait.
hvg.hu
Megjelent a Ripost szerkesztőségében az N1 tévé riportere, hogy beszéljen a főszerkesztővel, amit a lap úgy tálalt, Vona Gábor Jobbik elnök rájuk küldte a testőrét. A Jobbik szóvivője szerint erről szó sincs.
hvg.hu