Gergely Zsófia Itthon

Roma tinikből képeznék bentlakásos iskolákban a jövő gazdálkodóit

Nagy volumenű roma felzárkóztatási programon agyalnak az Agrárminisztériumban, amivel megoldanák a vidéki munkaerőhiányt, és egyben a cigányságnak is kitörési lehetőséget teremtenének – derül ki a hvg.hu birtokába került munkaanyagból. Az Agroma-program akár már jövőre indulhatna, feltéve, hogy az Emmi és az összes érintett tárca is a javaslat mellé áll, plusz az Orbán-kormány még pénzt is ad a megvalósításra. A javaslat egyik megálmodója szerint ezzel végre stabil munkahelyhez juttatnák a romákat, és szó sincs arról, hogy a tervben szereplő bentlakásos szakközépiskolákkal kiszakítanák a résztvevőket a családjukból.

L. Ritók Nóra Nyüzsi

Hajrá, tanodák!

Ötmilliárdra pályázhatnak a tanodák. Illetve azok a cégek, akik tudják a csíziót...

BI Kult

„Éhezéssel tartanak butaságban téged”

Mit tehet néhány roma srác, ha meg van győződve arról, hogy tanulni igenis fontos, és erről a kortársaikat is meg szeretnék győzni? Például készítenek egy videoklipet. Az iskolai lemorzsolódásban Magyarország „élenjár”: mindenütt csökken, nálunk két éve folyamatosan nő az arányuk.

Becker András Nyüzsi

A miniszter megold

Tények helyett homályos tartalmú metaforákra épülő közoktatás-politika; normatív szabályok helyett diszkrecionális jogok a miniszternek; az egyházak további térnyerése és az elkülönítés tilalmának csendes felszámolása – Balog miniszter keddi tanúvallomása alapján nagyjából így néz ki a jövő magyar iskolája.

Farkas Lilla Nyüzsi

Kizárkóztatás

Külön cigány osztályokat újra! – keresztényi kísérlet gyerekeken.

Faigl Zoltán Itthon

Botrányos igazgatóváltás a Jobbik mintafalujában

Felháborodást keltett Hencidán az általános iskola igazgatójának leváltása. A helyi romák a Jobbik térnyerésétől, az önkormányzat a csődtől tart, egy azonban biztos: bármi is lesz az ügy kimenetele, úgy tűnik, az egyébként is hátrányos helyzetű gyerekek isszák meg a levét. Riportunk második része.

MTI Itthon

Szópárbaj a Fidesz és az MSZP között a romák felzárkóztatásáról

A Fidesz szóvivője szerint a szocialisták nyolc évig semmit sem tettek a cigányság leszakadásának megakadályozásáért, míg a nemzeti ügyek kormánya - az Országos Roma Önkormányzattal kötött megállapodása értelmében is - biztosítja a cigányság felemelkedését a munka és a tanulás lehetőségének megteremtésével.

hvg.hu Itthon

Fővárosi cégek adnának munkát a romáknak

Állami, önkormányzati és magáncégek bevonásával próbál munkát adni a hátrányos helyzetű romáknak a fővárosi felzárkóztatási program. Budapesten 30-40 százalékos a romák közti munkanélküliség.

Fürjes Judit Vélemény

Járóka Lívia: A romaintegráció sikeréhez a romák is kellenek

A romák helyzete az elmúlt húsz évben Magyarországon fokozatosan romlott. A fordulat az EU, a tagországok kormányai és a helyi önkormányzatok mellett döntően a cigányságon áll vagy bukik. Fontos, hogy a tanult romák aktív szerepet vállaljanak közösségeik életében, szervezőként, tanárként, orvosként, vállalkozóként, - nyilatkozta többek között a hvg.hu-nak Járóka Lívia, fideszes európai parlamenti képviselő, szakmáját illetően szociálantropológus.

MTI Itthon

Soha nem jutott még ennyi pénz a roma diákoknak

Az előző kormány által működtetett Roma Integrációs Tanács utódjaként Roma Koordinációs Központ alakul - tájékoztatott a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán, egy roma integrációval foglalkozó konferencia első napján Esztergomban.

MTI Itthon

Balog Zoltán szerint többségi cigány iskolákra van szükség

Három Komárom-Esztergom megyei település roma felzárkóztatási programját összegezte a ferences rend szerdán Bajnán. A konferencián előadást tartott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Balog Zoltán fideszes politikus is.

Fürjes Judit Vélemény

Karácsony Gergely: bennünket az emberek egyelőre inkább szeretnek, mint becsülnek

Az LMP támogatja a kettős állampolgárságot, a Trianonról szóló június 4-i vitanapot, amelyet a Jobbik javasolt, de nem ért egyet a Fidesz Nemzeti Együttműködésről címmel előterjesztett nyilatkozatával. Nyílttá tenné a kampányfinanszírozást, igazságosabbá a választási rendszert. Minderről Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban.

hvg.hu Vélemény

Folytatódik a vita a politikai korrektségről

Folytatódik a hónapok óta tartó, ádáz kerekasztal-vitát és sajtópolémiát generáló, az olvasói hozzászólások szintjére is átgyűrűző érvütköztetés a politikai korrektségről. Az alábbiakban Papp László Tamás és Németh György válaszol a píszí-védő Cseresnyési László egyetemi oktató írására.

1 2
A rádiumtól az okostükörig mindent kipróbálunk, hogy szebbek lehessünk

A rádiumtól az okostükörig mindent kipróbálunk, hogy szebbek lehessünk

Oroszországban letartóztattak egy szibériai sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből

Oroszországban letartóztattak egy szibériai sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből

Két lábon járó parkolóórák zavarták meg Karácsony Gergely sajtótájékoztatóját

Két lábon járó parkolóórák zavarták meg Karácsony Gergely sajtótájékoztatóját

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

Pintér szerint akkora siker a magyar gyártású tűzoltóautó, hogy ezért ma már a mentőket is ugyanott építik fel

Pintér szerint akkora siker a magyar gyártású tűzoltóautó, hogy ezért ma már a mentőket is ugyanott építik fel

„A tegnap estére sem emlékszem, nemhogy a 80-as évekre” – Elefánt-lemezpremier

„A tegnap estére sem emlékszem, nemhogy a 80-as évekre” – Elefánt-lemezpremier

Európa tud jobbat a Facebook pénzénél – csak győzzük kivárni

Európa tud jobbat a Facebook pénzénél – csak győzzük kivárni

Politikai menedékjogért folyamodott egy magyar az Egyesült Államokban

Politikai menedékjogért folyamodott egy magyar az Egyesült Államokban

Konrád György a Berlini Művészeti Akadémiának adományozta a hagyatékát

Konrád György a Berlini Művészeti Akadémiának adományozta a hagyatékát

Erről azért tudjon, ha pornóoldalak is megnyílnak időnként a gépén vagy telefonján

Erről azért tudjon, ha pornóoldalak is megnyílnak időnként a gépén vagy telefonján

Több budapesti szakrendelőben is hónapokat kell várni a hasi ultrahangra

Több budapesti szakrendelőben is hónapokat kell várni a hasi ultrahangra

A címlapról ajánljuk