A rasszista ideológia magjai még 2022-ben is léteznek – figyelmeztet több nagykövetség
A roma holokauszt emléknapja alkalmából adtak ki közleményt.
A roma holokauszt emléknapja alkalmából adtak ki közleményt.
Soha nem volt még múzeumban kiállítva, pedig ezt tartják a legjelentősebb roma kortárs festménynek Magyarországon. Monumentális alkotás, vibráló színekkel, amelynek legfőbb üzenete, hogy nem lehet a magyar történelemről a cigányság említése nélkül beszélni. Péli Tamás Születés című, 1983-as pannója most először látható egy kiállítótérben, de mindössze négy hónapig van fix helye, további sorsa bizonytalan.
„Buzinak, pedofilnak és George Sorosnak gázkamrában a helye” – írták az emlékműre.
Ma minden párt megemlékezett a holokausztról, de a roma közösségek és önkormányzatok alig tettek valamit a roma holokauszt emlékezetéért - Setét Jenő roma polgárjogi aktivista a Facebookon gondolkodott el.
Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az emléknap alkalmából rendezett konferencián.
Csak főosztályvezetői szinten képviseltette magát az Emmi a megemlékezésen, amelyet a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartottak. A miniszter nem vett részt rajta, Seszták Miklós államtitkár napi nyilvános programja pedig kimerült egy kismarosi lekvár- és szörpüzem átadásában. A beszédek figyelmeztettek: ma is harcolni kell a fejüket időről időre felütő rasszista ideológiák ellen – utaltak a Jobbik választójog-szigorításra vonatkozó ötletére éppúgy, mint Balog Zoltán Emmi-miniszter korábbi vitatható kijelentéseire.
Augusztus 2. a Roma Holocaust áldozatainak emléknapja. Azonban nemcsak az elhurcoltaknak van történelmük, hanem az emlékezetpolitika birtoklásáért folytatott küzdelemnek is.
Vasárnap lesz a roma holokauszt európai emléknapja, ezen a napon ugyanis közel háromezer romával végeztek a birkenaui táborban.
Az ügyészség szerint a szociológus-közgazdász sem a tények tagadását, sem a kétségbe vonását, sem a jelentéktelen színben való feltüntetését nem követte el, amikor egy februári konferencián azt mondta: "Magyarországon nem volt cigány holokauszt, elég sok országban volt. Voltak cigányokkal szembeni atrocitások, de nem volt".
Kevés ügy demonstrálja jobban a holokauszttagadó törvénynek és az egész, büntetésorientált gondolkodásmódnak az értelmetlenségét, mint ez.
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) holokauszttagadás miatt feljelentés tesz Németh György szociológus-közgaszdász ellen – mondta a hvg.hu-nak Dr. Muhi Erika, az Iroda igazgatója.
Debreczeni József DK-alelnök „Ne bántsd a cigányt” című könyvének kapcsán tartottak kerekasztal beszélgetést a Közép-Európa Egyetemen. Németh György szociológus-közgazdász rögtön holokauszt-tagadással kezdte.