#romagyilkosságok



Magyar Hírlap: menesztették Cs. István tartótisztjét
 

Magyar Hírlap: menesztették Cs. István tartótisztjét

Sorozatosan követett el hibákat munkája közben, ezért menesztették a debreceni szolgálati helyéről a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) tartótisztjét, aki kapcsolatban állt Cs. Istvánnal, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjával - írta hétfői számában a Magyar Hírlap.

MTI MTI

Cs. István szerint társai a KBH-s tiszt megölésén gondolkodtak
 

Cs. István szerint társai a KBH-s tiszt megölésén gondolkodtak

A hat halálos áldozatot követelő romagyilkosságoknál a gyanú szerint sofőrként segédkező Cs. István a Tényeknek nyilatkozva szerdán elmondta: a Katonai Biztonsági Hivatal tisztje megkereste, ő pedig válaszolt neki. Kapcsolattartója a tiszalöki gyilkosságról is érdeklődött; ezután társaiban fölvetődött, hogy megölik a tisztet.

MTI MTI

Cs. Istvánt késve vezették ki a katonai elhárítás nyilvántartásából
 

Cs. Istvánt késve vezették ki a katonai elhárítás nyilvántartásából

A honvédemi minisztérium vizsgálata szerint adminisztrációs hiba miatt fordulhatott elő, hogy a romák elleni gyilkosságok egyik gyanúsítottja, a korábban hivatásos katonaként és a katonai elhárítás informátoraként tevékenykedő Cs. István csak azt követően került ki a nyilvántartásból, hogy a romaellenes támadássorozat már javában tartott.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI



Tagadják az emberölést a romák feltételezett gyilkosai
 

Tagadják az emberölést a romák feltételezett gyilkosai

A jövő héten kezdheti meg az iratismertetést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az egyik legösszetettebb magyar bűnügy, a romák elleni sorozatgyilkosság ügyében, ami azt jelenti, hogy a rendőrök befejezettnek tekintik a nyomozást, s biztosak abban, hogy a négy előzetesben ülő férfi követte el a támadásokat, amelyek során hat ember az életét vesztette.

hvg.hu hvg.hu



Romagyilkosságok:
 

Romagyilkosságok: "hegynyi" iratanyagot kell áttanulmányoznia a bírónak

Tizenhét nagy doboznyi iratot kell áttanulmányoznia a romák elleni támadássorozat büntetőperét vezető bírónak, mielőtt kitűzné az első tárgyalást - közölte a Pest Megyei Bíróság elnöke szerdán az MTI-vel. Előreláthatólag 165 tanút és körülbelül 30 szakértőt hallgatnak majd meg az eljárás során.

MTI MTI



A zavargásoknál is kapott feladatokat a romagyilkosság egyik gyanúsítottja
 

A zavargásoknál is kapott feladatokat a romagyilkosság egyik gyanúsítottja

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő fővárosi tüntetések idején is kapott feladatokat a katonai elhárítástól Cs. István, a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok egyik gyanúsítottja – értesült a Magyar Nemzet. A Katonai Biztonsági Hivatal jelenleg azt vizsgálja, milyen szankciói lehetnek, hogy Cs. István bűntársai előtt leleplezte tartótisztjét.

hvg.hu hvg.hu


Bosszú és félelemkeltés volt a romák gyilkosainak a célja
 

Bosszú és félelemkeltés volt a romák gyilkosainak a célja

Korábbi sérelmekből fakadó bosszú és a félelemkeltés volt a romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat elkövetőinek motivációja - ismertette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megbízott vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Azt is bejelentették, hogy az NNI lezárta a nyomozást az ügyben.

MTI MTI


Romagyilkosságok: ismertetik a nyomozás eredményeit
 

Romagyilkosságok: ismertetik a nyomozás eredményeit

A közeljövőben sajtótájékoztatón ismerteti a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat nyomozati adatait az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte Csécsi Soma, a nyomozó hatóság helyettes szóvivője vasárnap az MTI-vel.

MTI MTI


Romagyilkosságok: másra vallott K. Árpád?
 

Romagyilkosságok: másra vallott K. Árpád?

Volt albérlőjére vallott K. Árpád, a romagyilkosságok miatt előzetes letartóztatásban lévő egyik gyanúsított - tudta meg a hvg.hu. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, Petőfi Attila nem kívánta ezt kommentálni.

hvg.hu hvg.hu