Csoda Bukarestben: tízmillió román egy gombnyomásra
Papíron 30 milliósra növelték a románságot Bukarestből, miután a román kultúrkörhöz kötődő kéttucatnyi etnikumot a nemzethez csatoltak.
Papíron 30 milliósra növelték a románságot Bukarestből, miután a román kultúrkörhöz kötődő kéttucatnyi etnikumot a nemzethez csatoltak.
Irházi János
Hat év után ismét "csúcsot döntött" a romániai orvosok elvándorlása. Miután idén az első három hónapban már 580-an mentek külföldre, további 250 orvos kérte a távozáshoz szükséges dokumentumokat – derült ki csütörtökön a román orvosi kamara elnökének nyilatkozatából.
MTI
Olosz Gergely lemondásával elveszíthet egy szenátori mandátumot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - írta csütörtökön a Maszol.ro című romániai magyar internetes lap.
MTI
Fejenként másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai táblabíróság azt az öt sepsiszentgyörgyi csendőrt, akik 2010-ben a Szent György Napok idején bántalmaztak két gidófalvi fiatalembert - közölte szerdán internetes kiadásában a Székely Hírmondó című lap.
MTI
Megbüntette a FIFA a Román Labdarúgó Szövetséget. Utóbbinak 20 ezer eurót kell fizetnie, mert a Hollandia–Románia-mérkőzésen az RMDSZ-t és a magyar zászlót gyalázó molinó jelent meg.
hvg.hu
A román kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi az állami vállalatoktól 2018-ig - derül ki egy kormányzati dokumentumból. A Mediafax hírügynökség emlékeztet: a kormány egyik korábban elfogadott sürgősségi kormányrendeletéről van szó, amelyről eddig nem lehetett tudni, hogy hány dolgozó elbocsátásával számol.
MTI
Fél százalékkal nőtt 2012 utolsó negyedévéhez képest a román gazdaság 2013 első negyedévben – közölte szerdán a román statisztikai intézet.
MTI
Lemondott szenátori mandátumáról Olosz Gergely, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben nyert törvényhozói mandátumot a tavalyi romániai parlamenti választásokon.
MTI
Három blokkra nyert el koncessziós szerződést Romániában a Mol – mondta a Napi Gazdaságnak Szakál Tamás, a vállalat kutatás-termelési üzletágának magyarországi igazgatója.
MTI
Megsemmisítette a Kolozs megyei táblabíróság a romániai diszkriminációellenes hatóság határozatát, amelyben az a magyar feliratok hiányáért marasztalta el a tordaszentlászlói (Savadisla) rendőrséget - közölte az MTI-vel pénteken Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke.
MTI
Romániában 0,29 százalékkal csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma áprilisban: 467 ezer állástalan szerepelt a munkaerő-elosztó hivatal nyilvántartásában – közölte az intézmény csütörtökön.
MTI
Elkoboztatná Victor Ponta román miniszterelnök azoknak a járműveit, akik súlyos vétséget követnek el a közlekedésben, ehhez azonban alkotmánymódosításra is szükség van.
MTI
Siklórepülőt, folyóáramlatot és tucatnyi más módszert használnak a cigarettacsempészek a román határokon, akiktől idén több mint háromszor annyi csempészárut foglaltak le a hatóságok, mint a tavalyi év azonos időszakában - közölte kedden a Mediafax hírügynökség a határrendőrség kimutatására hivatkozva.
MTI
Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia öt-tíz éven belül energetikai szempontból függetlenné válik - írta hétfői számában a Krónika című erdélyi napilap a politikus egy hétvégi nyilatkozatát idézve.
MTI
A WizzAir letaszította a trónról a Tarom állami légitársaságot, és az utasok számát tekintve piacvezető lett 2012-ben - közölte a Turizmus Online szerint az egyik legtekintélyesebb romániai gazdasági napilap, a Ziarul Financiar (ZF) saját számításai alapján.
hvg.hu
Ismeretlen tettesek ellopták a székelyföldi Bálványos vára napelemes üzemeltetésű díszvilágítási rendszerét - írta internetes oldalán pénteken az erdélyi Krónika.
MTI
Victor Ponta román miniszterelnök azt valószínűsíti, hogy a következő NATO-főtitkár a frissen csatlakozott országok valamelyikéből kerül majd ki, ami szerinte "egyértelműen" Lengyelországot, vagy Romániát jelentheti - közölte kedden a Mediafax hírügynökség a politikus egy televíziós nyilatkozatát idézve.
MTI
A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) több mint egymilliárd márkát fizetett 1968 és 1989 között a Ceausescu vezette kommunista Romániának azért, hogy jóváhagyja az erdélyi szászok és a bánsági svábok kitelepedését - írta hétvégi számában a Jurnalul National című román lap a német közszolgálati rádió riportját ismertetve.
MTI
A román posta autójából az utcára esett egy zsák pénz, a járókelők pedig rögtön éltek a lehetőséggel.
MTI
Személyes okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Marosvásárhely magyar alpolgármestere, Józsa Tibor.
MTI