Ismeretlen ókori városra bukkantak a régészek
A Krétán felfedezett helyszín Kr.e. 1200 és Kr.e. 100 között volt lakott. Az ásatások során rengeteg váza, edény, eszköz, lámpás és állatszobrocska került elő az épületekben.
A Krétán felfedezett helyszín Kr.e. 1200 és Kr.e. 100 között volt lakott. Az ásatások során rengeteg váza, edény, eszköz, lámpás és állatszobrocska került elő az épületekben.
Kutatók kísérletek segítségével adtak rá magyarázatot, hogyan kerülhettek helyükre a gigantikus húsvét-szigeti kőszobrok.
Több tucat 16. századi ágyúgolyót találtak Lengyelországban a Mazúri-tavaknál.
Törökkori védművek, valamint egy Zsigmond vagy Mátyás király korabeli épületegyüttes részletei rajzolódtak ki a Várkert Bazár területén végzett feltárások során, amelyeket a Budapest Történeti Múzeum veterán bányászok bevonásával végzett.
Árpád-kori templom és temető feltárása folyik a Bács-Kiskun megyei Tázláron, ahol az erődített templom körül mintegy 180 sírt fedeztek fel - közölte Gallina Zsolt ásatásvezető régész hétfőn az MTI-vel.
Négy évszázada folyófenékre süllyedt, megmunkált márványtömbök bukkantak elő Lengyelországban a Visztulából a rekord alacsony vízállásnak köszönhetően.
Maja uralkodó 1500 éves sírkamráját fedezhették fel Mexikó déli részén, Palenque romvárosban.
Tízezer éves lakóházat tártak fel egy építkezést megelőző leletmentő ásatások során Edinburghban, ahol a feltételezések szerint a legrégebbi "skót" otthonok egyike került napvilágra.
Hettita duzzasztógátat tártak fel Törökországban, Anatólia északi részén, a régészek szerint az építési eljárások nem sokat változtak az elmúlt három évezred során, csupán az ókorban cement helyett agyagot használtak.
Egy nő csontváza is előkerült a földből azon az ásatáson, amelyen nagy valószínűséggel III. Richárd angol király maradványaira bukkantak szeptemberben brit kutatók, de hogy kié, arról fogalmuk sincs a szakembereknek.
Nagyjából 12 ezer éves emberi és állati csontokat, valamint kvarcból készített kőeszközöket fedeztek fel Okinava prefektúra egyik barlangjában japán régészek, akik szénizotópos kormeghatározással azonosították a leletek hozzávetőleges korát.
Bár a Budapestre ledobott bombák kilencven százalékát már eltávolították, sosem lehet tudni, hol bukkanhat fel újabb második világháborús robbanószer – mondták a hvg.hu-nak nyilatkozó hadtörténészek. Óbudán napközben nyolc ezer embert kellett kitelepíteni egy a Dunában talált robbanószerkezet miatt. Ungváry Krisztián szerint valószínűleg még évszázadok múlva is találnak majd második világháborús fegyvermaradványokat.
Európa legrégebbi urbánus települését fedezték fel Bulgáriában, Provadija közelében, a fekete-tengeri üdülővárostól, Várnától 40 kilométerre.
Egy fémműves asszony földi maradványait tárták fel Bécstől észak-nyugatra egy ókori sírban, csontváza az első bizonyíték arra, hogy a nők évezredekkel ezelőtt végeztek férfimunkát.
Harmadik századi templomot, valamint tíz hordozható oltárt tártak fel Bulgáriában a Rodope-hegységben, Perperikon antik városban folyó ásatások során - olvasható a Sofia Globe angol nyelvű bolgár hírportálon.
Újabb késő bronzkori sírcsoportokat találtak a kelet-horvátországi Zupanja erdeiben, ahol a helyi múzeum és a southamptoni egyetem 2008 óta folytat kutatásokat. A korábban felfedezett 117 halomsír közelében további 800 temetkezési helyre leltek.
Római kori színházat fedeztek fel Törökország északi részén, a Pompeiopolis városában végzett ásatások során - olvasható a The Archaeology News Network régészeti hírportálon.
Római híd maradványait tárták fel Olaszország északi részén.
Ritka ókeresztény sírkamrákat találtak Pakson a római kori erőd, a Lussonium közelében zajló feltáráson. Az épített, vakolt és rendkívül jó állapotban lévő 3-4. századi sírkamrák ritkaságnak számítanak Pannónia területén - közölte Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazgató pénteken az MTI-vel.
Brit régészek szerint erős közvetett bizonyítékok utalnak arra, hogy III. Richárd (1452-1485) angol király, az utolsó York-házi uralkodó földi maradványait tárták fel.