Az erről szóló változtatást hétfőn 254 igen szavazattal, 91 nem ellenében, egy tartózkodással fogadta el a Ház. A 2013. január 1-én hatályba lépő jogszabály a beruházásokhoz, elsősorban a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatok egyszerűsítését tartalmazza.
A jövőben az építésügyi engedélyezési eljárások során megszűnik a szakhatósági részvétel, mivel az örökségvédelem integrálódik az építésügyi szervezetrendszerbe, a megyei és a járási kormányhivatalokba.
Az örökségvédelmi kérdésekben eljáró hatóságot a kormány jelöli ki rendeletben, és a régészeti feltárásokra vonatkozó jogosultságot sem törvény, hanem alacsonyabb szintű jogszabály határozza majd meg.
A jogszabály már nemcsak megyénként egy múzeumot jelöl ki megelőző feltárások végzésére, hanem a módosítással lehetőség lesz arra, hogy az intézmények versenyezzenek egymással.