Méteres ízeltlábúé lehetett a most megtalált óriási szem
Hatalmas, összesen 16 ezer lencséből álló, megkövesedett összetett szemet találtak ausztrál paleontológusok - jelentették be a New England-i Egyetemen csütörtökön.
Hatalmas, összesen 16 ezer lencséből álló, megkövesedett összetett szemet találtak ausztrál paleontológusok - jelentették be a New England-i Egyetemen csütörtökön.
Egy kora bronz- és egy késő népvándorlás kori település maradványait tárták fel a régészek Újfehértó déli határában.
A minószi írás legkorábbi változata került elő Kréta nyugati részén, Rethímno város közelében egy hegyi szentély feltárásakor.
Míg a jelenlegi általános gyakorlat szerint a csecsemőket legalább féléves korig "illik" anyatejjel kell táplálni, az 1970-es években az anyáknak csak 22 százaléka szoptatott, egy londoni temetőben nyugvók pedig arról tanúskodnak, hogy szoptatási "divatok" a 18. és a 19 században is léteztek.
Egyméteres amforákban szállították a Britanniában állomásozó római katonák számára a bort - derült ki a South Shieldsben folyó ásatások során, ahol az ókori Arbeia erődöt tárják fel.
Ezerhétszáz évvel ezelőtt elsüllyedt, de ma is jó állapotban levő római kori hajót emeltek ki a tengerből Szicília partjainál. A régészeti lelet számos információt nyújt az Itália és Afrika közötti ókori kereskedelemről.
Kinában már mintegy tízezer évvel ezelőtt, vagyis a világon elsőként kezdtek kölest termeszteni - állapították meg helyi régészek az ország északi részében lévő Hopej (Hebei) tartományban folytatott ásatási munkálatok eredményeire támaszkodva.