#Sávoly

Az állam útépítéssel készül Sávolyra

Sávoly településen létesülő Moto GP versenypálya megközelítéséhez szükséges, a Magyar Államot terhelő útépítésre írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Civil szervezetek a magyar MotoGP-pálya ellen

A sávolyi MotoGP-pálya állami támogatásának vizsgálatát követelik civil szervezetek - tájékoztatta az egyik kezdeményező, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet kedden az MTI-t.




Szerdáig aláírhatják a Balatonring hitelszerződését

Adottak a feltételek ahhoz, hogy szerdán délutánig lezáruljon a Balatonring beruházás hitelszerződésének előkészítése és azt aláírják a felek, ami feltétele annak, hogy határidőre elkészülhessen a motorversenypálya - jelentette be Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a sávolyi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken.





Épül a Balatonring

A sávolyi MotoGP-pálya beruházója a múlt héten megkezdte a jövő ősszel gyorsasági motoros világbajnoki futamnak helyet adó Balatonring építését, bár az ahhoz szükséges kölcsön feltételeiről még tárgyal.



Már hivatalos: idén nem lesz MotoGP nagydíj a Balatonringen

Eldőlt, hogy idén szeptember 20-án nem lesz gyorsaságimotoros Magyar Nagydíj a Sávoly mellé tervezett Balatonringen, a verseny szervezője ugyanis időpont-módosítást kért a jogtulajdonos Dorna cégtől és a Nemzetközi Motorsport Szövetségtől (FIM), új dátumként 2010 tavaszát jelölve meg.


Gyenesei: idén nem lesz MotoGP-futam Sávolyon

Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter szerint nincs realitása annak, hogy szeptember 20-án a Balatonringen gyorsaságimotoros világbajnoki futamot rendezzenek, ugyanakkor még nincs veszve a magyarországi verseny.


Suchman szerint nem épülhet meg határidőre a sávolyi MotoGP-pálya

A spanyol beruházó nem nyújtotta be eddig a hitelkérelmét a felerészt hitelből megvalósítani tervezett sávolyi motorospálya megépítéséhez, így nincs realitása annak, hogy a beruházás a tervezett szeptemberi határidőre elkészüljön - jelentette be Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért, ezen belül a sávolyi MotoGP hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek kedden.