#sorozás














Meduza: Aki csak teheti, meneküljön Oroszországból
 

Meduza: Aki csak teheti, meneküljön Oroszországból

A lettországi emigrációban működő független orosz lap, a Meduza szerint most érdemes elhagynia Oroszországot annak, aki nem akar a háborúban harcolni. A portál a mozgósítás új szabályait mérlegelve jutott arra a következtetésre, hogy napról napra nehezebb lehet megúszni a behívót.

hvg360 hvg360






Putyin lassan a volt szovjet övezetben is teljesen magára maradhat
 

Putyin lassan a volt szovjet övezetben is teljesen magára maradhat

Így múlik el a világ dicsősége. Vlagyimir Putyin orosz elnök – aki korábban sportot űzött abból, hogy megváratta a vele tárgyalni akaró állam és kormányfőket – a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) szamarkandi csúcsán a vesztes oldalra került: szinte valamennyi politikustársa késett, Putyin pedig igyekezett úgy tenni, mint akit nem zavar különösebben a dolog. Az orosz elnök más jeleit is tapasztalhatja annak, hogy az ukrajnai kudarcok miatt látványosan csökken térségbeli befolyása.