Kozma Dominik is kitálalt: „A hajánál fogva húzta ki az edző az úszót a vízből”
Cseh László után a vb-bronzérmes úszó is megerősítette, hogy gyerekek ezreit sanyargatták az edzők az eredményekért.
Cseh László után a vb-bronzérmes úszó is megerősítette, hogy gyerekek ezreit sanyargatták az edzők az eredményekért.
hvg.hu
Hatra nő a sprintfutamok száma a világbajnoki sorozatban Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójának tájékoztatása szerint.
MTI
Vélhetően a következő Lengyelország-Magyarország találkozóra vonatkozik majd az egy meccses eltiltás.
MTI
Párizsban játszik majd a világelsővel az ATP-torna második körében.
MTI
A közel öt kilogrammos példány még a tógazdát is meglepte.
hvg.hu
A 2000-es évek elején szakosodtak többek közt pályák karbantartására, újak telepítésére.
HVG
Különleges bemutatót tartott a húsz Grand Slam-tornát nyert Rafael Nadal és a 97 évével a profi tenisz legidősebb aktív játékosaként jegyzett Leonyid Sztanyiszlavszkij.
MTI
Az építkezést már korábban mentesítették az általános szabályok alól, de most újabb felmentéseket adtak egyebek közt a telkek kialakításához. Sürget az idő, januárban tartják a kézilabda Európa-bajnokságot.
Nincs meglepetés, Sergi Barjuan, a B-csapat trénere ugrott be.
hvg.hu
Továbbra is tilos a politikai üzenetek megjelenése – az „1956/2006 bűnösei! Nem felejtünk, soha többé baloldal” molinó ebbe a kategóriába esik.
hvg.hu
A 36 évesen „nyugdíjba vonult” Cseh László a Kőbánya SC-ben használt brutális edzésmódszerekről beszélt egy interjúban. A magyar úszólegenda szerint egykori vezetőedzője, Turi György testileg és lelkileg is bántalmazta az úszókat.
hvg.hu
Egészséges étkezés, leszokás a cigarettáról, rendszeres mozgás – legyen január elseje vagy augusztus közepe, új szokásokat kialakítani és a meglévő károsakról lemondani nem egyszerű. De vajon mi a sikeres életmódváltás titka, és hogyan kezdjen neki az ember? Mire kell a leginkább odafigyelnünk? Elég csak a testünket felkészíteni, vagy mentálisan is érdemes a változásra koncentrálnunk? Cikkünkben többek között ezekre a kérdésekre keressük választ egy orvos és egy pszichológus segítségével, valamint arra, miért fontos a fokozatosság az életmódváltás és az ártalomcsökkentés kapcsán.
Füstmentes
Két évvel az eredetileg tervezett időpont után Magyarországon tarthatják a világ egyik legnagyobb kerékpárversenyének első három szakaszát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Husztival együtt Toldi Gábor is távozik a csapattól.
hvg.hu
Diego Armando Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája szülőházát történelmi műemlékké nyilvánította az argentin kormány.
MTI
Josh Cavallo tud olyan sorstársakról, akik "csöndben élnek". Szeretne nekik segíteni abban, hogy megváltozzon.
hvg.hu
Megvan rá az esély, hogy a katalán csapat közel 20 év után először nem végez dobogós helyen a bajnokságban.
hvg.hu
Az ideiglenesen bevezetett szabály jelenleg 2022 végéig van érvényben.
MTI
Az MTK is búcsúzott, a Kisvárda győzte le 4-1-re a fővárosi csapatot.
MTI
A magyarokkal azonos selejtezőcsoportban szereplő albánok és lengyelek kaptak büntetést.
MTI