Iskolák és sportközpontok öltözőire specializálódott tolvajt kapott el a rendőrség
Az 53 éves tettes harmincrendbeli vagyon elleni bűncselekményért áll a bíróság elé.
Az 53 éves tettes harmincrendbeli vagyon elleni bűncselekményért áll a bíróság elé.
„A katonásdinak a végén arra kell kimenni, hogy a hazáját védje, értékeket védjen, ne pedig másikat támadjon” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
A lőtérrel is rendelkező sportlétesítményekből többek közt Kecskeméten és Pécsen is lesz egy.
A Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, Bajkai István szerint az egész Kárpát-medencére ki kell terjeszteni a magyar ökölvívó-bajnokságot.
A felcsúti Pancho Arénát is füvesítő Pharos megint jól szerepelt egy közbeszerzésen.
Három hónap alatt kinőtt a földből egy jégcsarnok, és ez csak a kezdet.
Józsefváros önkormányzata sport- és szabadidőközpontot tervez a Négy Tigris nevű kínai piac helyére.
Sportmax helyett MOM Sportcsarnok néven üzemel tovább a XII. kerület csilivili sportcsarnoka. Az eddigi üzemeltetőt a helyhatóság saját cége váltja.
Nem kell túl mélyen a zsebünkben nyúlni, ha olyan központot szeretnénk, ahol korszerű bűnbarlang, sportolási lehetőség...
Vagy összekeveredtek a sablonválaszok Szalay-Bobrovniczky Kristóf irodájában, vagy a honvédelmi tárca vezetője tényleg ennyit gondol a túlélésre játszó sportközpontokról.
Mészáros Lőrinc sportmárkája megállíthatatlannak bizonyul, tovább nyomul a nemzetközi vizeken.
A sport Közép-Európa közös nyelve, különösen a labdarúgás, mondta a kormányfő a szerbiai TSC Labdarúgó Akadémia csütörtöki átadóján. Magvas gondolatok Topolyáról.
A Népszava úgy tudja, 2019 végére akarják rendezni a tulajdonviszonyokat, ezután ledózerolnák a házakat.
A közbeszerzési kiírás címe kissé bonyolult, de a lényege az, hogy várják a pályázatokat a Déli pályaudvar üzemi területére tervezett sport és szabadidős beruházások tervezésére.
Az ünnepségen Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere felidézte, hogy a területen 1975 óta sportolnak a helyiek. Szavai szerint elődje koncepciójában lakópark szerepelt, amikor azonban 8 éve polgármester lett, az ott élők véleményét kikérve a sportcentrum megvalósítása mellett döntöttek. A cél olyan több funkciós sporttér kialakítása volt, amely a következő 40-50 évben biztosítja a pesthidegkúti városrészben élő 17 ezer ember sportolását.
Várhatóan ősszel kezdődhet a győri multifunkcionális csarnok egy éven át tartó építése; a sportközpont így már a jövő évi, magyar-horvát női kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne lehet.
A létesítmény nem csak felszereltségében modern és különleges, hanem a színek összeválogatásában is.
Felmondja a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportközpont működtetésére vonatkozó PPP-megállapodást az önkormányzat, és a Legfőbb Ügyészséghez fordul az építési költségek jelentős túlárazása miatt - döntött pénteki ülésén az alföldi város közgyűlése.
Neuzer András, az egyesület elnöke elmondta, hogy az önkormányzattól 25 évre megkapták az egykori Úttörő ház területét.
A hetvenes évekig katonai repülőtérként szolgált a bécsi 22.