Svédország is orosz támadástól tart
Miközben a világ az orosz-ukrán határra figyel, Svédország lát esélyt arra is, hogy az oroszok megtámadják Gotland szigetét.
Miközben a világ az orosz-ukrán határra figyel, Svédország lát esélyt arra is, hogy az oroszok megtámadják Gotland szigetét.
hvg.hu
Katonákat vezényeltek a Balti-tenger legnagyobb szigetére az orosz csapatmozgásokat látva.
hvg.hu
Az okmányok nélkül érkező bevándorlók munkavállalása ellen kampányolt, most viszont kiderült, hogy nicaraguai takarítónője ellen kiutasítási határozat volt érvényben.
hvg.hu
Mintegy 1,8 millió háztartásnak adhatnak támogatást. A magas energiaárakért a svéd kormány Oroszországot hibáztatja.
hvg.hu
Vádat emeltek a Swedbank egykori elnök-vezérigazgatója ellen Svédországban, mert eltitkolta a világ elől a kínos valóságot.
Lengyel Miklós
A XVI. Károly Gusztáv király és Szilvia királyné állapotáról szóló hírt a svéd királyi udvar is megerősítette.
hvg.hu
A külügyminiszter szerint a magyar emberek támogatják, amit csinálnak, „demokratikus jellegében pedig nem kérdőjelezhető meg a tevékenységük”.
hvg.hu
A múlt héten egyszer már megszavazta a parlament, de hét órával később lemondott.
MTI
A szervezők azonnal lefújták az eseményt.
MTI
Szövettakaróval védték nyáron a svédországi Helags gleccser egyes részeit a globális felmelegedéstől. Ezzel legalább 3,5 méternyi vastag jég elolvadását akadályozták meg.
MTI
A dánok 18, a svédek 30 év alatt nem adják a Spikevax nevű vakcinát a lehetséges ritka mellékhatások miatt.
hvg.hu
Míg a koronavírus újabb hulláma miatt több országban vezettek be újabb szigorításokat, Svédország eltörölte a még érvényben lévő mérsékelt korlátozásokat. A skandináv állam a járvány kezdete óta különutat jár és elsősorban a polgárok felelősségérzetére apellálva igyekszik minimálisra mérsékelni a pandémia egészségügyi és gazdaság hatásait. Nem teljes sikerrel.
hvg.hu
A svéd hatóság 36 lefoglalt bitcoinból 33-at kénytelen volt visszaadni három bűnözőnek, mert elszállt a kriptovaluta árfolyama.
hvg.hu
Stefan Löfven svéd miniszterelnök bejelentette vasárnap, hogy novemberben lemond a kormányfői és a pártelnöki tisztségéről is.
MTI
Szeptembertől tiszta forrásból származó energiával látja majd el a svéd háztartásokat az IKEA. A jövőben a globális piacra is kilépnének a Strömmával.
hvg.hu
Az állati eredetű tejtermékeket magasan veri, de a növényi alapú tejpótlékokhoz képest is jobban teljesít fenntarthatóság szempontjából a svéd fejlesztés. Literenként közel 900 forintért árulják.
hvg.hu
A jelenségről természetesen videó is készült, az izzó tűzgolyó még Svédországban is látszott.
hvg.hu
Minden idők második leggyorsabb góljával szerzett vezetést Svédország. A lengyeleknek Lewandowski one man show-jával sikerült egyenlíteni, de győzelemre igazából esélyük sem volt. A másik meccsen a spanyolok döcögős kezdés után rúgtak egy ötöst Szlovákiánál.
hvg.hu