Az éneklő indián – Másik János Cseh Tamásról
Ma lenne 75 éves Cseh Tamás. Egykori alkotó- és zenésztársa, barátja, Másik János emlékezik rá a hvg.hu-nak írt cikkével.
Ma lenne 75 éves Cseh Tamás. Egykori alkotó- és zenésztársa, barátja, Másik János emlékezik rá a hvg.hu-nak írt cikkével.
Többek közt Thuróczy Szabolcs, Anger Zsolt, és Ónodi Eszter is színpadra áll majd.
A keményen dolgozó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberekről írt Orbán Viktor a szekularizáció harcos védelmezőjének.
A Tennessee államban élő Bailey 16 évesen vesztette el édesapját, de még a 21. születésnapján is kapott tőle szívhez szóló köszöntést.
Nemhogy büntetésre nem kell számítania Mugabénak, még ünnepelni is fogják.
Háromnegyed évszázada született Jimi Hendrix.
Lukács Lászlóék ráadásul nem aprózzák el: dupla koncertet adnak jövő tavasszal.
Somlót másfél éve, 2016. július 19-én érte a halál. Születésnapjára néhány fontos, ismert vagy különleges dalát gyűjtöttük össze.
A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. Az évfordulón összegyűjtöttünk 10+1 dalt Budapestről Cseh Tamástól az Akkezdephiaiig, a Jethro Tulltól George Ezráig, Bilicsi Tivadartól az Emil Rulezig.
Ma már legalább 2,7 millió emberre kellene teríteni a születésnapi asztalhoz, ám zene, képek és videó van bőven az emlékezéshez.
A meghökkentő performanszairól ismert ukrán feminista jogvédő szervezet is gondoskodott a szombaton 65. születésnapját ünneplő orosz elnök köszöntéséről. Nem mástól merítettek ihletet, mint Marylin Monroe-tól, aki 1962-ben énekelt híressé vált születésnapi köszöntőt, híressé vált ruhájában Kennedy elnöknek. A Femen kijevi Marylinje a szervezet hagyományainak megfelelően kissé hiányos öltözetű volt, és hatalmas taps helyett őt rendőrök várták a fellépése után.
Alekszej Szergienko orosz művész már elkészült az orosz elnök születésnapi meglepetésével. Elkészítette Az arany Putyin című alkotását, amelyen szinte csak úgy ragyog a kiskutyát ölelgető, az október 7-én 65. születésnapját ünneplő Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.