Fotókon a 2500 éves egyiptomi szarkofágok, amik múmiákat rejtenek
Az egyiptomi régészek munkájának köszönhetően 250 szarkofág és sok más egyéb lelet került elő Kairó mellett.
Az egyiptomi régészek munkájának köszönhetően 250 szarkofág és sok más egyéb lelet került elő Kairó mellett.
Komoly leletegyüttesre bukkantak a régészek Egyiptomban, a 250 szarkofág mellett 150 „isteni” szobrocska is előkerült.
Az egyik sírban a zene, a tánc, a termékenység és az élvezetek istennőjének, Hathornak a papnője nyugszik.
Egy több mint 2500 éves halotti templomot és más annál is régebbi szarkofágokat fedeztek fel a szakkarai nekropoliszban, amely már tavaly is szenzációs felfedezésekkel lepte meg a tudósokat – jelentette be az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
Az elmúlt hónapokban sorra kerültek elő a lezárt, érintetlen szarkofágok az egyiptomi Szakkarában, ezek egyikét már ki is nyitották a szakemberek.
Ugyanabban a fáraókori temetőben találtak újabb több mint száz szarkofágot, és aranyozott istenszobrokat, ahol korábban már tucatjával találtak hasonlókat.
A régészek egy szakkarai aknából hozták fel az érintetlen szarkofágokat. Ez rövid időn belül a harmadik ilyen felfedezés, és többek szerint még nincs vége.
Mumifikált oroszlánykölyök, macskák és krokodil is előkerült egy Szakkarában zajlott régészeti feltárás során.
Konkrétan igazi aranybánya a lelet, tele van ritkaságokkkal. És ez csak a kezdet.
Két díszes óbirodalmi temetkezést fedeztek fel egyiptomi régészek Kairó közelében, a szakkarai nekropoliszban - a 4300 éves sírok apának és fiának szolgáltak végső nyugvóhelyül.