Gaskó: A társadalom toleránsan fogadta a tiltakozó akciót
A Liga elnöke szerint a tervezettnek megfelelően zajlott a szakszervezeti demonstráció, és a rendőrséggel is jól ment az együttműködés.
A Liga elnöke szerint a tervezettnek megfelelően zajlott a szakszervezeti demonstráció, és a rendőrséggel is jól ment az együttműködés.
A LIGA által szervezett hétfői forgalomlassító akcióhoz csatlakozott egyebek mellett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete is.
Országszerte több úton korlátozzák a forgalmat jövő hétfőn a tiltakozó szakszervezetek. Az akcióhoz csatlakozott az MSZOSZ, két vasutas-, egy tűzoltó- és egy mentőszakszervezet is. Gaskó István szavai szerint a szakszervezetek nem szívesen mennek az utcára, de a módosított sztrájktörvény miatt kénytelenek.
Biztonságosabb, stabilabb és kiszámíthatóbb életpályát ígért a rendőröknek Orbán Viktor. Rendvédelmiek életpályamodelljéből már több is készült, ezek eddig mind a kukában végezték. Mint megtudtuk, folyik az előkészítés, csakhogy egy ilyen megvalósításának igazán fontos eleme a bérkérdés – ám fizetésrendezés a megkérdezettek szerint nem igazán várható.
7000 dologozóból 1135-öt építenének le, a szakszervezetek sztrájkot hirdettek. A városvezetés szükségkukákkal védekezik.
A hat éve változatlan, 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap húszszázalékos emelését követelte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szombaton, a fővárosban tartott demonstráción.
Megállapodott a BKV-val a csoportos létszámleépítésről hétfőn az a sztrájkbizottság, amelyet két szakszervezet hozott létre, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ), valamint a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ).
A legnagyobb érdekvédelmi tömörülés jöhet létre Magyarországon – írja a Népszabadság.
Több munkahelyre, szociális párbeszédre és korszerű, a munkavállalói jogokat megerősítő új munka törvénykönyvre (Mt.) van szükség - emelték ki az LMP és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés vezetői a párt foglalkoztatáspolitikai koncepciójának megvitatását követő keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
Csak kevés helyen van még hátra a béralku, ám az utolsó tárgyalások kevésbé gördülékenyen folyhatnak le az utóbbi hónapok inflációjának ismeretében - írja a szerdai Világgazdaság.
Május elsején, a budapesti központi demonstráción jelenti be három szakszervezeti konföderáció, hogy még az idén szövetségbe tömörülnek – közölte a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke pénteki miskolci sajtótájékoztatóján.
Három százalékos béremelést ajánl BKV a szakszervezeteknek a kedden folytatódó bértárgyalásokon – közölte a fővárosi közlekedési vállalat.
A március 18-ai héten kezdődik a sztrájk a magyar közoktatásban - jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg.