#Szaúd-Arábia

Hallani sem akar a NOB férfi és női olimpiáról

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszautasította azt a szaúdi elképzelést, hogy az ország úgy pályázna olimpiai rendezésre Bahreinnel közösen, hogy Szaúd-Arábiában csak férfi, Bahreinben pedig kizárólag női versenyeket rendeznének.








Abdullah király halálán örvendeznek a szaúdi szélsőségesek

Szélsőséges iszlamisták és híveik ünnepelni kezdték pénteken a világháló több közösségi oldalán a szaúd-arábiai uralkodó, Abdullah király halálát. Számos dzsihadista azt rója fel az elhunyt uralkodónak, hogy az amerikaiakat "szolgálva" összeesküvést szőtt a Nyugattal a muzulmánok ellen.







Nagyon csúnya 2015-nek nézhetünk elébe

Az Eurasia Group előrejelzést készített, hogy melyek lehetnek a legnagyobb globális kockázatok, amelyek a világ fölé tornyosulnak 2015-ben. A legnagyobb kockázatnak az európai politika nem megfelelő működését tartják, de az Iszlám Állam, vagy a kínai gazdaság növekedésének lassulása is gond lehet.




Arab pénzen híznának a magyar orvosvállalkozók

Óriási volt az érdeklődés a Rijádban először rendezett Saudi Medical Tourism egészségturisztikai szakkiállításon bemutatkozó magyar orvosi turizmusban utazó magyar vállalkozások kínálata iránt. Komoly piacról van szó: csak Szaúd-Arábiában és az Emirátusokban 12 milliárd dollárt költenek egészségturizmusra.



Többéves mélypontra zuhant az olaj ára

Négyéves mélypontra csökkent kedden a Brent olaj hordónkénti ára a nemzetközi határidős piacon. A Brent olaj hordónkénti ára 2,7 dolláros csökkenés után 82,08 dollárra esett, utoljára 2010 októberében volt ilyen alacsony.