Székely Kriszta neves európai színházi hálózat elnöke lett
A Katona József Színház következő igazgatója újabb fontos posztot kapott.
A Katona József Színház következő igazgatója újabb fontos posztot kapott.
HVG
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
HVG
Székely a 15 év után leköszönő Máté Gábort váltja. A Radnóti Miklós Színház élén továbbra is Kováts Adél marad, aki 2016 óta vezeti az intézményt.
hvg.hu
A jelenlegi igazgató, Máté Gábor mandátuma 2026. január elsején jár le.
hvg.hu
A színésznő a Székely Krisztával való kapcsolatáról beszélt egy interjúban, ahol azt is elmondta, hogy szerinte az országnak szüksége lenne egy nagyon alapos érzékenyítésre.
hvg.hu
Igenis lehet jó tanács egy színésznek, hogy „ne játsszál!" – derül ki a sorozat befejező epizódjából. Tasnádi Bence idézi fel, hogy milyen kemény pillanat volt Olaszliszkára látogatni az ottani tragédiáról készült darab bemutatója után. Hogy állnak a színészek a bulival és egyáltalán mit jelen az, hogy naptárból berúgni? És miért utasította vissza Ujlaki Dénes Gobbi Hilda ajándékát, Zolit és Évát?
A HVG és a 40 éves Katona József Színház sorozatának hatodik, befejező részében Pálos Hanna, Székely Kriszta, Tasnádi Bence és Ujlaki Dénes lesznek Tilla beszélgetőtársai. Íme az epizód előzetese. A teljes részt április 20-án estétől láthatják a hvg360-on.
hvg.hu
Új Ibsen-rendezése címszereplőjének személyiségét ugyanúgy toxikusnak érzi, mint azt a nosztalgikus kormányzati visszanézést, hogy minden jobb volt, amikor a nők még csendben maradtak, és amikor kiszabadultak a konyhából, a bajok akkor kezdődtek. Interjú.
Az Elle magazin főszerkesztője azt mondja, meg sem fordult a fejükben, hogy a félelem miatt ne készüljenek el a címlapok, amelyek három szerelemespárt ábrázolnak: Jordán Adélt és Székely Krisztát, Pál Marcit és Hanol Ádámot, valamint Nagy Zsoltot és Oltai Katát.
hvg.hu
A színésznő a párjával, Székely Kriszta rendezővel közösen adott interjút az Elle magazinnak, miután a kapcsolatuk már megjelent a színpadon, a Jordán Adél életéről készült darabban.
hvg.hu
Székely Kriszta, a színház rendezője saját melegségének megéléséről, a „középkorú, nős, fehér férfiak szexuális zaklatásairól” írt.
hvg.hu
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai szerint fenyegető trükkel érték el az új vezetők, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek velük az oktatók: azokat rendelték be elbeszélgetésre, akiknek próbaidős a szerződésük, így indoklás nélkül ki lehetne rúgni őket. A filmes tanszék tanárai tiltakozó levelet küldtek beszélgetés helyett.
Ráadásul mindezeket fiataloktól, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színművész szakos hallgatóitól.
unknown
Székely Kriszta rendező mondta a Pride nyitóbeszédét, amelyben saját identitásának megtalálásáról, de a társadalom jelenlegi állapotáról is szólt.
hvg.hu
Túlvállalják magukat, mert attól félnek, ha nemet mondanak, többé nem kapnak lehetőséget, ennek olykor ájulás a vége. A színházrendezés szakon alig van nő, ez egy különösen maszkulin szakma. PÁR excellence című párosportré-sorozatunkban olyan pályakezdő művészeket mutatunk be, akik "kiváltképp tehetségesek", így generációjuk meghatározó alakjaivá válhatnak a következő években. Ismerjék meg Mészáros Blanka színésznőt és Székely Kriszta rendezőt, még a befutásuk előtt!
Hercsel Adél