Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője mondta az idei Pride hetén, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválján a nyitóbeszédet.

A rendező a Magyar Narancs által közölt beszédben kitért saját magára, mondván hivatalosan sohasem coming outolt, vagyis nem vallott eddig a nagy nyilvánosság előtt saját szexuális identitásáról, de büszke rá, hogy olyan ember benyomását kelti, akitől ezt bátran meg is lehet kérdezni, vagy akinek a létezése, önmaga hétköznapi felvállalása annyira nyilvánvaló, hogy a coming out igénye nem merül fel.

Ennek ellenére a beszédben azért kimondta, hogy élete összes szerelme nő volt, és hogy meleg. Saját önmagához vezető útjáról elmondta, balerinának tanult, de valami nem stimmelt, nem tudott ebben a szerepben önazonos lenni, és amikor felvállalta szexualitását, akkor fel is hagyott a balettel. Mint mondta, az ember "csak akkor lehet boldog, ha nem alkuszik meg, ha nem hazudja el saját magát. Ehhez melegnek sem kell lenni, csak kellően szigorúnak önmagunkhoz."

Nem minden lány rózsaszín és könnyed. Nem minden fiú kékesfekete és kemény

- mondta, hozzátéve, hogy mindenkinek kötelessége törekednie arra, hogy kihozza magából mindazt, ami adva van benne mint emberben, és ebben a társadalomnak is segítenie kell őt, legyen az illető akármelyik kisebbség része.

Kinek kell szólni arról, hogy nagyon nagy bajban van ez a társadalom?

- tette fel a kérdést Székely, és felidézte, hogy amikor 2000-ben először vett részt a Pride-on, akkor boldog, békés volt az egész, és eszébe sem jutott, "hogy visszafordulhat az idő, hogy pár évvel később néhány állampolgára ennek az országnak oly mértékben lesz politikai érdekek, provokáció áldozata, hogy savas tojással, emberi ürülékkel, sörösüvegekkel támadjon a békésen, emberi jogaikért felvonuló honfitársaira".

"Sok a példa erre a történelemben még ma is, hogy egy bajban lévő, elégedetlen társadalom milyen könnyen mozdítható szélsőségek felé, hogy milyen könnyen manipulálható a boldogtalan, igazi jövőképpel nem rendelkező ember. Sokkoló volt, ami elindult körülöttünk. Nem kellett melegnek lenni ehhez. Az ország fröcsögni kezdett. Mindenki a másikra. Évekig mindenki fröcsögött. Eltűntek a lánglelkű fiatalok, eltűnt az értelem, eltűnt az érték, eltűnt a tudás és eltűnt a fejlődni akarás. Megállt az idő. Fekete lyuk keletkezett" - mondta.

A rendező felidézte, hogy 2000-ben azt hitte, mostanra megoldódnak az olyan társadalmat érintő kérdések, mint a melegek, a cigányok, vagy a nők helyzete, hogy tehetségesebbnél tehetségesebb, hozzáértőbbnél hozzáértőbb, felelősebbnél felelősebb vezetők kerülnek majd ki, és hogy a diktatúrát elutasító magyarság majd kezébe veszi a vérrel megváltott demokráciáját és kicsavarja annak utolsó cseppjét is, de tévednie kellett.

Amikor felkértek erre a beszédre, nem tudtam magam máshogy elképzelni, csak üvöltve és kurvaanyázva ezen a pulpituson, hogy itt állok harmincnégy évesen egy olyan országban, aminek nincsen se esze, se szíve. Olyan állampolgárokkal az oldalamon, akik tűrik, hogy a hatalom menekülő emberekkel, gyerekekkel vagy akár saját roma állampolgáraival állatként bánjon

- fakadt ki Székely Kriszta, aki hozzátette:

Nem hiszem el, hogy nincsen ebben az országban jóság, hogy a kapzsiság, a fröcsögés és a taplóság lettek Magyarország követendő vezérelvei.

A rendező végül mindenkit arra szólított fel, hogy "öleljük jól meg egymást és kezdjük újra".