Mészáros Blankát az egyetem alatt több színházigazgató, köztük Vidnyánszky Attila is próbálta magához csábítani, azonban mindegyiküket kikosarazta. Végül a Színház- és Filmművészeti Egyetem után Máté Gáborra, és vele együtt a Katona József Színházra esett a választása. Elmondása szerint nem politikai okokból mondott nemet Vidnyánszkynak, aki három főszerepet is ajánlott neki a Nemzeti Színházban.

Stiller Ákos

Mint mondja, színházon belül nem szeret ideológiákban gondolkodni. A Vígszínházban és több vidéki színházban is nagy szerepekkel kínálták, de a Katona megkeresésében érezte a legtöbb bizalmat, és azt, hogy "nem csak egy frissen végzett, fiatal színésznőre, hanem tényleg rám, az én tudásomra van szükség". A Katona felkérése pedig a legjobbkor, egy mélyrepülés legmélyebb pontján érkezett.

„Negyedév közepétől azt éreztem, hogy képtelen vagyok megmozdulni: valami mindkét kezemet és mindkét lábamat lehúzza. Túlpörgettem a szervezetemet és az idegrendszeremet, miközben tele voltam kivezetetlen feszültséggel. Az egyetem mellett egyszerre két premierre is készültem, ami napi tizenhat-tizennyolc óra kemény munkát, és állandó kialvatlanságot jelentett. Viszont amikor pihenhettem volna, akkor is a szerepeken pörögtem. Túlvállaltam magam, mert attól féltem, többé nem kapok lehetőséget, többet nem hívnak játszani, ha nemet mondok. Mindennek pedig az lett a vége, hogy lépten-nyomon elájultam. Egyszer ki is kellett hívni hozzám a mentőket a Nemzetibe."

Az egyik produkcióval való szakítás, egy gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés, majd egy rövidebb kényszerpihenő közben jelentkezett a Facebookon Ascher Tamás, amiből nemsokára személyes beszélgetés lett a pánikbetegségről és a jövőről. Megnyugtatatta, hogy nem olyan szörnyű dolog ez, ki lehet mászni belőle. Majd megkérdezte, mit szólna ahhoz, ha ötödéves korát a Katonában töltené szakmai gyakorlaton. Egy azonnali igen után, a komoly szakmai elismerést jelentő, egyben felszabadító felkérésből energiát nyerve újból összeállt a kép, és egyúttal nyomozás is kezdődött a rejtélyes félelmek, elfojtások, szorongások és rosszullét-rohamok után.

Az instabil állapotokat eleinte semmivel sem tudta összekötni, majd vett egy füzetet, amiben egy éven át mindent feljegyzett a tünetekről. Az első, amit megjegyzett a rosszulléttel kapcsolatban, hogy az öltözőben mindig rájön, de előadás közben, a színpadon sosem.

„Ezt jó kiindulási pontnak gondoltam, amiből eljutottam odáig, hogy tele voltam bizonytalansággal, és nem hagytam időt arra, hogy összerakjam magam, ráadásul nagyon sok munkát nem tudatosan végeztem az egyetemen. Nagyon telített a szakma: jövünk egyetemekről, színi tanodákból, tehetségkutatókból, a semmiből. Tudod, hogy a helyedért tízen állnak sorba. Az ember belülről érzi a feszültséget, hogy menyire nehéz felhívnia magára a figyelmet.”

Ez vajon végül mivel sikerülhetett? Mire figyelhetett föl Ascher Tamás, majd Máté Gábor, amiből mára katonás szerződés született, ennek folyományaként pedig idén nagy álmát is megvalósíthatja: ő lehet Csehov Sirály című darabjában, a főhősnő, Nyina? „Erről leginkább őket kellene megkérdezni, de az egészen biztos, hogy szakmai alázat, elhivatottság, nyitottság és a megújulás képessége nélkül nagyon nehéz színészként érvényesülni. „Az egyetem megtanított arra, hogyan kell szöveget olvasni, darabot elemezni. Bármelyik híradót nézem, rosszul hangsúlyozzák a mondatokat, beszédhibásak, pedig meg lehet tanulni beszélni: bennünket megtanítottak beszélni, ahogy énekelni, emellett mozogni is. Az igazi tanulás azonban akkor kezdődik, amikor kiállsz a közönség elé.”

Mészáros Blanka Az olaszliszkai című dráma bemutatóján

MTI / Marjai János

A legfontosabb tapasztalatok egyike, hogy a színpadi munka folyamatos hullámvasút: egyszer fent, egyszer lent, minden este ott van a siker és a kudarc lehetősége. A színésznők ráadásul talán még kiszolgáltatottabbak, nem csak a gyerekvállalás miatt, az életkoruk is fontos tényező. A „friss hús” mindig érdekesebb, de a csinos, ígéretes pályakezdő színésznő szerepét hamar ráosztják egy újonnan jövőre.

„Egy átmeneti kor, amikor már Nyina, de még nem Mása. Ilyenkor sok színésznő nem találja a helyét, a rendezők sem igazán tudnak mit kezdeni velük. Viszont, ha türelmes és meg tud küzdeni ezzel a válsággal, akkor rendbe tud jönni saját magával, és újból megtalálják a nagy szerepek. Érdemes már az elején megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy hasonló hullámvölgyek fognak jönni, de utána megint a csúcsra juthat az ember.”

A szintén friss diplomás, a Katonába újonnan szerződött rendező, Székely Kriszta is úgy látja, a nők színházi pályája sokkal rögösebb, mint a férfiaké. Azonban korántsem csak arról van szó, hogy a férfiak elnyomása akadályozza a nők érvényesülését.

„Azt tapasztalom a környezetemben, hogy a nők sok esetben saját maguknak szabnak gátat azzal, hogy nem hisznek magukban, és a saját érvényesülésükben. Már a színművészetis felvételin kevesebb nő meri megmérettetni magát színházrendező szakon. A filmes és a színész szakokon jobb a helyzet, de a színházrendezés máig különösen maszkulin szakma maradt. A színházrendező osztályokban eddig maximum egy lány végzett, de inkább egy sem. A mi évfolyamunk rekordot döntött, mert ketten voltunk lányok.”

Székely Kriszta

Katona József Színház / Nánási Pál

Az osztály két lánya egy percig sem részesült külön elbírálásban az egyetemi évek alatt, ugyanúgy kellett teljesíteniük, és ugyanazokkal a nehézségekkel kellett megküzdeniük. Aki bekerül a színműre, arra irgalmatlan mennyiségű, ötévnyi munka vár, a gyermekmesék pedig viszonylag gyorsan realizálódnak, mert a hallgatók előbb-utóbb kénytelenek szembesülni azzal, hogy milyen bizonytalan pályát választottak, amiben kevés a státusz és a lehetőség, ráadásul a színház és a kultúra nagyban függ a politikától.

„Az ember végül arra jut, hogy egyáltalán dolgozhasson, és ha már kap lehetőséget, azt csinálhassa abban a szellemiségben, amit képvisel, és ne kényszerüljön számára ízléstelen darabok rendezésére.”

A rendező élete már csak azért sem könnyű, mert ha lehetőséget is kap, rá van utalva a színészekre és a technikai stábra, akikkel együtt kell dolgoznia. A rendező egyedül hiába álmodik és instruál, ha nincs körülötte olyan tehetséges és elhivatott színészgárda, aki mindezt szintén akarja, és tudja kivitelezni. Egy rendező számára különösen nagy falat olyan helyzetbe hozni a színészeket, hogy a legjobb formájukat hozzák az előadásban. „A színészek másnak vannak kitéve: egymásnak, a napi állapotuknak, egymás napi állapotának, a rendezőnek, a rendező ízlésének. Rengeteg olyan dolognak, amire nincsen ráhatásuk. Ha színész lennék, számomra ez nagyon ijesztő lenne, mégis ha ez a két oldal hasonló odaadással és bizalommal közelít egymáshoz, akkor remek dolgok születhetnek.”

Fullajtár Andrea (balra) a Székely Kriszta által rendezett Harper Regan című dráma próbáján

MTI / Szigetváry Zsolt

A Katona színészei közül Fullajtár Andreával dolgozott együtt először, ami másodévesként különösen ijesztő, egyben csodálatos feladat volt. Az embernek ilyenkor persze nincs ideje arra, amit a legszívesebben tenne: remegve ülne, és meredne maga elé, mert nem mehet olyasmire a rendezőhallgató energiája, ami nem viszi előre. Ugyan rettegve, de mégis azt mondja a vele szemben ülő, évtizedek óta játszó színésznőnek, hogy „figyelj, Andi, szerintem”. A kezdeti félelmeket pedig az is táplálja, hogy nem csak szakmailag, hanem emberileg is sokkal tapasztaltabb, idősebb, többet élt emberekről van szó. Ugyanakkor a közös ízlés és a közös szakmai nyelv nagyban megkönnyítette az együttműködést, és bizalmat ébresztett. A fiatal rendező ma, évekkel később már olajozottan működik együtt a társulattal.

„A Katonában kíváncsiak a fiatalokra, várják az új impulzusokat. Ha egy fiatal művész kellő figyelemmel és alázattal, arrogancia nélkül érkezik a Vas utcából (a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik épülete – a szerk.), akkor nyitottak és elfogadóak vele szemben. Emellett párbeszéd zajlik: Máté Gáborral beszélgetünk arról, hogy a színháznak épp mire lenne szüksége, például melyik kortárs vagy klasszikus darabot lenne érdemes elővenni, melyik témával kellene foglalkozni. Gábor javasol dolgokat, de sosem erőszakolt még rám semmit, ebben azt gondolom, hogy tanári figyelem is van, hiszen a pályám elején járok és szükségem van mesterekre. Sosem kaptam még parancsot, hogy mit és hogyan kell megrendeznem, és olyan sem volt, hogy premier előtt bárki bejött, és átrendezte volna a darabot.”

Máté Gábor és vele együtt a Katona csapata évek óta egyre nagyobb energiákat mozgósít, hogy bevonzza a fiatalokat a színházba. Jelenleg a diákok nagyon kis százaléka jár színházba a maga örömére, többségüket leginkább a közoktatás kényszeríti erre.

„Meg kell találnunk azokat a színházi formákat, amik megszólítják a fiatalokat: a mai fiatal generációk magánéleti és a társadalmi problémáiról kell beszélni. Még a klasszikusokat is úgy kell elővenni, hogy a »most«-ról tudjunk beszélni. Ez a vízióm egyáltalán nem esélytelen, mert a körülmények ellenére hatalmas szenvedélyt, élni és alkotni akarást látok a mai fiatal színházcsináló generációban, akik a körülmények dacára hisznek abban, hogy együtt bármire képesek.”