Szijjártó: Völner Pál kért diplomata-útlevelet Schadl Györgynek
Szijjártó szerint, ha egy másik tárca miniszterhelyettese ilyen kérelemmel fordul hozzájuk, akkor ő annak eleget szokott tenni
Szijjártó szerint, ha egy másik tárca miniszterhelyettese ilyen kérelemmel fordul hozzájuk, akkor ő annak eleget szokott tenni
hvg.hu
A gépek közül harmincat Bosznia-Hercegovina kapja.
hvg.hu
A külgazdasági és külügyminiszter az orosz külügyminiszterrel tárgyalt kedden Moszkvában, szerinte ez a találkozó is előrelendítette a Kelet és Nyugat közti párbeszédet, ami segíthet békés úton rendezni a feszültségeket.
hvg.hu
Az orosz és a magyar szóvivő szerint is nagyon fontos a látogatás.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A fideszes politikus akkor azt is mondta: aki mindezt kétségbe vonja, az „nem demokráciába való.” Hétfőn országszerte sztrájkoltak a pedagógusok, ám az akciót törvénytelennek nevezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
hvg.hu
A magyar külügyminiszter az ukrán-orosz helyzettel kapcsolatban kapott kérdéseket.
hvg.hu
"A magyar-német gazdasági együttműködés sikertörténet, amelynek fontos új fejezetét írjuk" – mondta a külügyminiszter, amikor átadta a német cég negyedik nagy logisztikai központját. Kormánya mindeközben régóta harcol, hogy magyar erőfölény legyen a kiskereskedelemben.
hvg.hu
Szijjártó Péter szerint a vakcinaadománnyal az afrikai országban is gyorsítható az oltási kampány.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.
A külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, hogy az oroszokkal a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat kialakítása nemzeti érdek, továbbá arról is beszélt, hogy az ukrán kisebbségpolitika miatt a kormány lehetőségei korlátozottak keleti szomszédunk bárminemű támogatásában.
hvg.hu
A szokásoknak megfelelően a hétfői uniós külügyminiszteri tanácsülés egyik szünetében Brüsszelben Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tartott magyar tudósítóknak, ahová ugyancsak a szokásoknak megfelelően kizárólag a kormánybarát sajtó képviselőit hívták meg. A kínos kérdéseket ezzel a módszerrel kiküszöbölő külügyminiszter mondandója egyik felét a migrációnak, a másikat pedig az orosz-ukrán, illetve az orosz-amerikai konfliktusnak szentelte.
EUrologus
Megköttetett az újabb kétoldalú megállapodás. A huszonnyolcadik.
hvg.hu
A magyar-orosz viszonyról azt mondta Marc Dillard, hogy ebben a régióban minden országnak sokrétű viszonya van Oroszországgal.
hvg.hu
Csak rendkívül indokolt esetben kaphatott volna Schadl György diplomata-útlevelet, ennek ellenére a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének és a feleségének is volt ilyen okmánya. Esetükben Szijjártó Péternek kellett engedélyt adnia arra, hogy diplomata-útlevelet kaphassanak. A gyakorlatban a csókosok nagyon könnyen hozzájuthatnak ilyen okmányhoz, NER-lovagok tucatjainak lehet ilyen, míg az afrikai diplomata-útlevelek az alvilágban keresettek.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök egyebek mellett Paks II.-ről és az orosz vakcina magyar gyártásáról is egyeztet majd az orosz elnökkel.
hvg.hu
A Fox News műsorvezetője Magyarország kontra Soros – harc a civilizációért címmel forgatott „dokumentumfilmet”.
hvg.hu
Lassan két éve, hogy a koronavírus megjelent az életünkben, a 2020-as év viszont nem csak a nyunyókáról és a kaspóban álló operatív törzsről maradt emlékezetes. Cikksorozatunk harmadik részében felelevenítjük, melyek voltak azok a politikai-közéleti pillanatok, amelyek velünk maradtak évekkel később is.
A külügyminisztériumtól kapta az okmányt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. A tárca arra nem válaszolt, hogy mi okból.
hvg.hu
A külügyminisztériumban még ennél is jobban keresnek: ott 859 ezer forint a havi bruttó fizetése a dolgozóknak.
hvg.hu
Nem sikerült FFP2-es maszkot felvennie.
hvg.hu