#Szíria


Videó: kamerába nyilatkozó gyerekek mellett csapódott be a gránát

Éppen arról beszélt Damaszkusz egyik városában néhány biciklis kiskölyök egy riporternek, hogy hogyan élik meg a szíriai háborút, amikor hatalmas becsapódás vet véget az interjúnak. Az arről készült felvétellel van tele most az internet. Látszik rajta, hogy mindenki fedezékbe rohan, és a később felvett kockákon az is, hogy a gyerekek szerencsére mind életben maradtak.






Aszad nem megy el a békekonferenciára

A Szíria ügyében összehívandó Genf-2 békekonferenciát Bassár el-Aszad szíriai elnök nélkül a rezsim képviselői és a mérsékelt ellenzék között tartják meg - jelentette be kedden Laurent Fabius francia külügyminiszter.




Ferenc pápánál járt Putyin

A szíriai konfliktus békés megoldásáról egyeztetett egymással Ferenc pápa és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői vatikáni megbeszélésükön.



Több mint 11 ezer gyereket öltek meg Szíriában

Több mint tizenegyezer gyermek- és fiatalkorút öltek meg a szíriai polgárháborúban - áll egy brit kutatóintézet jelentésében, amely szerint nemcsak a fiatal áldozatok magas száma a megdöbbentő, de a haláleseteket övező kegyetlenség és brutalitás is.


Rengeteg halott Damaszkusz közelében

Legalább 160-an haltak meg az utóbbi napok harcaiban. Az ellenzéki erők - a legfontosabb főváros környéki támaszpontjuknak tekintett Gúta megtartása érdekében - megpróbálták megtörni a kormányerők ostromát.



Amerikaiak is harcolnak a szíriai polgárháborúban

Több tucatnyi amerikai utazott Szíriába, vagy próbált eljutni a közel-keleti országba, hogy csatlakozzon a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen harcoló lázadókhoz – írta csütörtökön az amerikai hírszerzésre hivatkozva a The New York Times.


"Tengerbe vetnék" Szíria vegyifegyvereit

A tengeren semmisítenék meg Szíria vegyifegyverkészletét, legalábbis ezt fontolgatja az Egyesült Államok. Korábban több ország elutasította, hogy az ő területén történjen a vegyi fegyverek felszámolása.


Fontos várost buktak el a szíriai felkelők

A szíriai hadsereg visszafoglalt kedden egy fontos várost a felkelőktől a libanoni határ közelében – jelentette az állami televízió és egy jogvédő szervezet. A kormánycsapatok múlt pénteken kezdték meg a Damaszkusztól körülbelül 100 kilométerre északra fekvő Kara város ostromát, hogy lezárják a libanoni-szíriai határt, és elvágják a felkelők utánpótlási vonalait a szomszéd ország felé.



Likividáltak egy szír lázadóparancsnokot

Meghalt Abdel-Káder Száleh, a szíriai lázadók egyik kiemelkedő parancsnoka - közölték aktivisták hétfőn, hozzátéve, hogy ez súlyos csapást jelent a Bassár el-Aszad rezsimje ellen küzdő fegyveres ellenzéknek.