Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 28-án számol majd be a béremeléssel és kompenzációval kapcsolatos tervek részleteiről – mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Duna Tv műsorában.
A kormány sajtótájékoztatója szerint jövőre megszűnik a „szuperbruttósítás”, vagyis az összevont jövedelmeket az adó kiszámításához nem kell 27 százalékkal megnövelni. Ki jár jól?
Az elmúlt években az adóhatóság ellenőrzés alá vonta az aukciós portálokon ingó értékesítést folytató magánszemélyek egy részét. Erre az ellenőrzési tevékenységre is egy központilag kidolgozott módszertant alkalmaznak. Mi ezzel a probléma?
Több személyi jövedelemadót kell fizetni, ha a munkáltató helyett a munkavállalóktól vonják majd a nyugdíjbefizetések nagyobb részét - mondta a Reggeli Gyorsban Simonovits András nyugdíjszakértő.
Több mint 20 millió forint adót csalt a gyanú szerint Gáspár Győző és felesége, akik az RTL Klub showműsorában szerepeltek. Gáspár Győző ügyvédje szerint a hatóság álláspontja nem fedi a valóságot.
Az idén többen éltek a meghosszabbított nyitva tartás adta lehetőséggel a fővárosban és Pest megyében az szja bevallások benyújtásakor, mint tavaly. Az internetes nyomtatványkitöltő program továbbra is népszerű, és egyre több az elektronikus úton benyújtott bevallás. Továbbra is sokan felejtik el aláírni a nyomtatványt, vagy túlfizetés esetén jelezni, hogy kérik az összeg kiutalását.
A személyi jövedelemadó-bevallás péntek éjféli leadási határideje miatt több fővárosi postahivatal is meghosszabbított nyitvatartással működik ma. Sorok nincsenek.
A szuperbruttót 2010-re vezették be és - mint az Alkotmánybíróság is kifejtette - ez csak egy korrekciós tényező alkalmazását jelentette az összevont jövedelmekből az adóalap meghatározása során. Évközben ugyan semmi nem utalt arra, hogy ebből jogértelmezési probléma alakul majd ki, azonban most, az év végi szja-bevallás előtt alig két héttel problémák merültek fel az 1053-as nyomtatvány kitöltésénél. Angyal József szerint a NAV egy szükségtelen oszlop beillesztésével ellenőrizhetetlenné tette az szja-bevallást, a NAV azonban cáfolja ezt.
Már egy hónap sincs hátra a személyi jövedelemadó bevallásig. Ahhoz, hogy május 20-án ne ismételjük meg az elmúlt évek hibáit, az adóhivatal segítségével összeszedtük a leggyakoribb bakikat.
Már az idén is sokan meglepődtek, amikor az általános adócsökkentés közepette kiderült, hogy tavalyhoz képest kevesebb lett a nettó jövedelmük. Ez azonban még semmi ahhoz képest, ami jövőre jön, ha a kormány a konvergenciaprogramban szereplő terveit váltja valóra – írja a Portfolio.hu.
Csak közép-, illetve hosszú távon tudja a fogyasztást ösztönözni az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszere. Az egykulcsos szja-rendszer miatt rövid távon költségvetési oldalon jelentős kiesés várható - szögezi le közleményében az RSM-DTM adó- és üzleti tanácsadó társaság vezérigazgatója.
A vállalkozói és a szakszervezeti szféra is elképedt azon, hogy a kormányzó frakciók kezdeményezésére akciócsoportokat hoznak létre annak fölmérésére, hogy mely területeken okozott kárt a 16 százalékos személyi jövedelemadó
Már csak a keddi nap maradt arra, hogy ki-ki eldöntse, az adóhatósággal akarja-e elkészíttetni az idén szja-bevallását az egyszerűsített bevallás keretében. A határidő jogvesztő hatályú.
A napokban kapják kézhez a munkavállalók a januári, immár új, egykulcsos adóval számolt fizetésüket. Kiderül, ki járt jobban, kinek lett kevesebb a borítékban az szja-csökkentés miatt. Az viszont egyelőre a jövő zenéje, hogy a magyarországi befektetésekre milyen hatással lesz majd az szja-csökkentés.
Az MSZP szerint a kormány az adórendszer igazságtalan átalakítása miatt bekövetkező bevételkiesést akarta mérsékelni, ezért döntött előbb a magán-nyugdíjpénztári befizetések átutalásának 14 hónapra történő felfüggesztéséről, majd a megtakarítások "lenyúlásáról".
Az idén jelentősen változott a személyi jövedelemadózás: a korábbi kétkulcsos (progresszív) adórendszer helyett 16 százalékos egykulcsos adót vezettek be, s nagy hangsúlyt kapott a családok támogatása.
Jövőre mentesül a személyi jövedelemadó megfizetése alól az egygyermekes szülők 58 százaléka, a kétgyermekesek 68 százaléka és a háromgyermekesek 98 százaléka, összesen 621 ezer szülő - írja a Magyar Nemzet a szerdán.
A mérsékelt béremelési lehetőségek mellett felértékelődhet a cafetériarendszer szerepe - mondta a Klubrádió Vállalkozók klubja című műsorának a PricewaterhouseCoopers adóosztályának igazgatója, Horváthné Szabó Beáta.