Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Több személyi jövedelemadót kell fizetni, ha a munkáltató helyett a munkavállalóktól vonják majd a nyugdíjbefizetések nagyobb részét - mondta a Reggeli Gyorsban Simonovits András nyugdíjszakértő.
A nemrég kiszivárgott kormányzati tervek szerint az eddigi 10 százalékról 20 százalékra emelkedhet az egyéni számlára kerülő nyugdíjjárulék, de úgy, hogy az a bruttó fizetés része lesz, a munkáltató által eddig fizetett összeget pedig lecsökkentik.
"Ez önmagában csak egy kozmetikai műtét. Tehát teljesen mindegy, hogy 10+24 százalék a nyugdíjjárulék, végső soron mindegyiket a munkáltató fizeti. Inkább az a gond, hogy emiatt megváltozik a bruttó bér, amitől az adók függnek" - magyarázta Simonovits András a Klubrádióban. Így ez a lépés az szja-befizetést emeli, aminek következtében a munkáltató ugyanakkora bér mellett több szja-t fizet - húzta alá a nyugdíjszakértő.
A nagyon hiányosan kiszivárogtatott nyugdíjterv azt állítja, hogy csak a munkavállalói járulék képez nyugdíjalapot, ebből azonban azt a következtetést lehetne levonni, hogy amit eddig 34 százalékból fedeztek, azt ezentúl 24 százalékból fogják, azaz 40 százalékkal csökkennének a nyugdíjak, ami elképzelhetetlen. Inkább arról lehet szó, hogy az öregségi nyugdíjakat fizetnék ebből - magyarázta Simonovits András.
A kiszivárgott anyag összecsapott munka, az sem derül ki belőle, mennyi a munkáltatói járulék, ezért nem kell vele foglalkozni. Azt mutatja, hogy a kormány kapkod, rögtönöz, nem képes hosszabb távon gondolkodni - tette hozzá.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.