Eltűntek a szlovák pólingok
Számos madárfaj kihalt Szlovákiában az elmúlt két évtizedben, ornitológusok most arra figyelmeztetnek, ha nem változtatnak bizonyos gazdálkodási szokásokon, rövidesen csak fényképen lesznek láthatók egyes madarak.
Számos madárfaj kihalt Szlovákiában az elmúlt két évtizedben, ornitológusok most arra figyelmeztetnek, ha nem változtatnak bizonyos gazdálkodási szokásokon, rövidesen csak fényképen lesznek láthatók egyes madarak.
MTI
Elutasította a szlovák alkotmánybíróság szerdán annak az előzetes intézkedésnek a jóváhagyását, amelynek alapján felfüggesztették volna a szlovák állampolgársági törvény bizonyos rendelkezéseinek hatályosságát arra az időre, amíg a plénum döntést hoz arról, hogy a jogszabály összeegyeztethető e a szlovák alkotmánnyal.
MTI
Semmit sem kaptak a rimaszombati járásnak a magyar nyelvhatártól délre eső települései abból a támogatásból, amelyet három dél-szlovákiai járás számára hagyott jóvá a szlovák kormány júniusi kihelyezett ülésén - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
MTI
Kész a korábban okozott sérelmek meghaladására a magyar kormány a határon túli magyar szervezetekkel, és együttműködésre törekszik a szlovákiai Híddal és az RMDSZ-szel is, bár velük szemben kampányolt – mondta a hvg.hu-nak Németh Zsolt. A külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar kormány egységes az uniós politikai integráció erősítésében, és részese is akar lenni a folyamatnak.
Kósa András
A szlovák lakosság nagy része elutasítja ugyan a szélsőjobboldali szervezeteket, ám az általuk képviselt eszmék egy részével háromnegyedük mégis egyetért - derült ki a Nyitott Társadalomért Alapítvány (NOS) és az Etnikumokat Kutató Központ (CVEK) kedden Pozsonyban nyilvánosságra hozott jelentéséből.
MTI
Korrupció miatt őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték a pozsonyi rendőrtiszti főiskola vezetőjét.
MTI
A szlovák egészségbiztosítási rendszer egyetlen közszolgálati biztosítóra épülő modelljét tartja a legjobbnak Robert Fico szlovák kormányfő, aki a magánbiztosítók állami kézbe vételét is lehetségesnek tartja.
MTI
Az Európai Unióban Szlovákiában lesz a legmagasabb a bankszektor adóterhelése 2013-tól – erre figyelmeztetett a szlovák bankszövetség pénteken.
MTI
Az elmúlt tíz évben mindegyik dél-szlovákiai járásban csökkent a magyarok száma vagy aránya - adta hírül a 2011-es népszámlálással kapcsolatban a statisztikai hivatal által most nyilvánosságra hozott részadatokra hivatkozva az Új Szó szlovákiai magyar napilap pénteken.
MTI
Több mint egy éve tartó társadalmi vita után nemet mondott Pozsony önkormányzati képviselőtestülete arra az indítványra, amellyel civilek Mária Terézia lovas szobrának újraállítását kezdeményezték. A testület egyidejűleg a vasúti pályaudvar alatti tér Franz Liszt térré való átnevezését is jóváhagyta szerda esti ülésén.
MTI
A pozsonyi törvényhozás csütörtöki ülésnapja feszült közjátékokkal zárult: Richard Sulík (SaS) összeveszett Pavol Paška házelnökkel, Alojz Hlina pedig a cipőjével verte az asztalt - írja a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű híroldal.
hvg.hu
Tavaly a pozsonyi Volkswagen, a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft és a zsolnai KIA érték el a legnagyobb bevételt Szlovákiában a nem pénzügyi vállalatok közül - derült ki a Trend szlovák gazdasági hetilap Top 200 című, csütörtökön megjelent kiadványából.
MTI
Honfitársai számára sértőnek nevezte a Felvidék név használatát a hivatalos megnyilatkozásokban a szlovák parlament elnöke szerdán.
MTI
Komplett úszó szigeteket gyártana egy magyar születésű osztrák vállalkozó a szlovákiai komáromi hajógyárban - írja a Bumm.sk az AFP hírügynökség alapján.
hvg.hu
A Börzsöny hegység és az Ipoly folyó térségében eddig nem látták nyomát a Szlovákiából elkeveredett medvének – ezt mondta az Ipoly Erdő Zrt. fővadásza kedden, aki arra is adott tippet, hogy mit tegyünk, ha kirándulás közben éppen mi futunk össze a medvével. A Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora nemrég közölte, hogy nyolcfős szakértő csapat és két keresőkutya indul a Pest megyei Szobra kideríteni, valóban átkóborolt-e a medve szlovák területről.
MTI
Bocsánatkérést vár a Most-Híd elnökétől Alojz Hlina, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű ellenzéki párt parlamenti képviselője, amiért Bugár Béla megsértette egy obszcén gesztussal a múlt héten.
MTI
Már a Börzsöny erdeiben csatangol az a közel 100 kilós medve, amely ellen hajtóvadászat indult a szlovákiai Zalabán - írja a pozsonyi Új Szó.
hvg.hu
A magas üzemanyagárak miatt Szlovákiában hatéves mélypontra csökkent a benzinfogyasztás. Az ágazati szakmai szövetség hétfőn publikált adatai szerint az első négy hónapban 6,5 százalékkal kevesebb üzemanyagot vásároltak a szlovákok, mint egy évvel korábban.
MTI
Robert Fico kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a leggazdagabb, míg az előző kormánykoalíciót vezető párt, a Pavol Freso vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) pedig a leginkább eladósodott politikai csoportosulás Szlovákiában.
MTI
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) közötti kapcsolatok szorosabbá fűzéséről, az úgynevezett "kisebbségi minimumról", valamint az Európai Néppárt közelgő tisztújításáról is tárgyalt pénteken Pozsonyban Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese az MKP vezetőségének több tagjával.
MTI