Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Tavaly a pozsonyi Volkswagen, a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft és a zsolnai KIA érték el a legnagyobb bevételt Szlovákiában a nem pénzügyi vállalatok közül - derült ki a Trend szlovák gazdasági hetilap Top 200 című, csütörtökön megjelent kiadványából.
A Trend Top 200 - a nem pénzügyi vállalatok bevételei alapján összeállított - listájának első helyén ismét a pozsonyi Volkswagen végzett, amely 2011-ben az előző évihez képest 28,6 százalékkal, 5,193 milliárd euróra növelte bevételeit. A második legnagyobb bevételt tavaly a Slovnaft könyvelte el, 4,73 milliárd euróval. Az olajvállalat bevétele 35,1 százalékkal nőtt, ami a legnagyobb összegű emelkedés a listán szereplő vállalatok között. A harmadik helyen a zsolnai KIA végzett 3,328 milliárd eurós - egy év alatt 15,2 százalékos emelkedést mutató - bevétellel.
Egy évvel korábbi helyezéséhez képest egy hellyel (2,4 százalékos bevételcsökkenés mellett) visszaesett az LCD és LED képernyőket gyártó galántai Samsung, amely 3,168 milliárd eurós bevételével a negyedik helyen végzett. A lista ötödik helyére a Szlovák Villamos Művek került 2,849 milliárd eurós bevétellel, az előző évinél 32,7 százalékkal nagyobb bevétellel.
A Trend Top 200 elemzése az eredmények kapcsán megállapítja: tavaly főként a nemzetgazdaság fő hajtóerejét adó autógyáraknak sikerült jó eredményt elérniük, és az autógyártás eredményeinek köszönhetően jó eredményt mutattak fel a gumiabroncs- és műanyaggyártók is. Ebben a szegmensben volt kimutatható a legnagyobb - 40 százalék körüli - bevételnövekedés is. Az elemzés rámutat: a nyersolaj-feldolgozás szegmense is jó eredményeket ért el, ugyanakkor nem zárt sikeres évet az elektrotechnikai gyártók szegmense, az IT szektort pedig érzékenyen érintette a közkiadások befagyasztása.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.