"Megdöglött a Marshall" - jugó rock csap le Pécsre
Az ország a Macskajaj révén ismeri a jugoszláv könnyűzene egyik legnagyobb együttesét, pedig ez talán a legrosszabb daluk. Már ha az övék egyáltalán.
Az ország a Macskajaj révén ismeri a jugoszláv könnyűzene egyik legnagyobb együttesét, pedig ez talán a legrosszabb daluk. Már ha az övék egyáltalán.
Szlovéniában lassult a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben a beruházások visszaesése és az export korábbinál gyengébb bővülése miatt.
MTI
Szlovéniában az orvosokra vonatkozó szigorú munkaügyi előírások könnyítésén dolgoznak annak érdekében, hogy külföldi szakembereket vonzzanak az országba a krónikus orvoshiány csökkentésére - jelentette be csütörtökön a szlovén kormány.
FH
FH
Hírszerző
A szlovén központi bank várakozása szerint feleződik az ország bankjainak az idei nyeresége tavalyhoz képest.
MTI
A szlovén hatóságok megerősítették, hogy nagy második világháborús tömegsírra bukkantak, amelyben több ezer holttest is lehet.
MTI
Bár Szlovénia kedvelt úti cél, e hét végén nem nekünk kell útra kelnünk, ha a borait is szeretnénk felfedezni. Hozzánk jön vendégségbe délnyugati szomszédunk közel 30 pincészete, hogy 250 borral bemutatkozzon a borkedvelő magyar közönségnek és a szakmának.
Sz. J.
Egy ghánai származású orvos személyében most először fekete bőrű polgármestere lesz egy szlovéniai városnak, Pirannak. A BBC szerint ő az első fekete bőrű polgármester a korábbi keleti blokkban.
MTI
MTI
hvg.hu
Akár százezer halottat is rejthetnek a szlovániai tömegsírok, ahová a második világháború végén kivégzetteket temették. A BBC szerint ilyen tömegsírt találtak most Szlovénia északi részén, Prevalje települése közelében. A vajdasági magyarok közül legalább ötezren haltak meg ártatlanul a második világháború végén - ezt idei kutatási eredmények támasztják alá.
hvg.hu
Közel 700 ember földi maradványait tartalmazó, II. világháborús tömegsírra bukkantak Szlovéniában az osztrák határ közelében - írta keddi számában a Kleine Zeitung című osztrák napilap.
MTI
Több mint egy évig tartó recessziót követően az idei második negyedévben növekedésnek indult a szlovén gazdaság is. Az exportkereslet és a beruházások erős felfutása 2,2 százalékos éves szintű növekedéshez segítette, az első negyedévi 1,1 százalékos GDP-csökkenését követően.
MTI
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság C csoportjában egyszerűnek nevezhető a helyzet a szerdai utolsó fordulót megelőzően, ugyanis amelyik csapat megnyeri harmadik összecsapását, biztosítja helyét a torna legjobb 16 csapata között, bár a képlet Algériára nézve csak némi kiegészítéssel igaz.
MTI
Az amerikai válogatott kétgólos hátrányt ledolgozva pénteken 2-2-es döntetlent játszott a szlovén csapattal a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának 2. fordulójában.
MTI
Szlovéniában súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szerdán egy nőt, akire kutyasétáltatás közben rátámadt egy medve.
MTI
A szlovén kapus, Handanovic remek megmozdulásaira volt szükség, hogy az algériai rohamokat állja a szlovén csapat a dél-afrikai focivébé vasárnapi első találkozóján, az első percekben. Azután unalomba fulladt az első félidő, majd a második is. A második játékrészben Ghezzal kiállítása után kicsit megélénkült a meccs: a szlovén Koren távoli lövése az angol-amerikai meccshez hasonló potyagólt hozott: most Chaouchi algériai kapus nyúlt mellé, így Szlovénia nyert 1:0-ra.
Szegő Iván Miklós
Sorsdöntő világbajnoki selejtezőt vív egymással a magyar és a szlovén férfi kézilabda-válogatott a következő két vasárnap.
MTI
A Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jóváhagyta Izrael, Észtország és Szlovénia felvételét - tette közzé hétfőn az izraeli pénzügyminisztérium.
MTI
A magyar szurkolók által teremtett felejthetetlen légkör miatt küldött köszönőlevelet a múlt hónapban rendezett divízió I-es jégkorong-világbajnokságot szervező szlovén szövetség.
MTI
Szlovénia 23 fős kerete a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon.
hvg.hu
Jogilag már valamennyi résztvevő egyezményben vállalta a Déli Áramlat nevű orosz-olasz gázvezeték építését, működtetését, sőt a franciák tulajdonjogot is szereztek maguknak, mégis elképzelhető, hogy a soha meg nem térülő beruházást az új orosz-ukrán együttműködés feleslegessé teszi.
Népszavazás kiírását indítványozta Szlovénia a horvát-szlovén határvitát rendező választott bíróságról.
MTI